Kisebb lett a Föld

Legújabb számítások szerint a Föld átmérője kisebb, mint azt korábban gondolták, igaz csak 5 milliméterrel. Az eredmény egy nemzetközi kutatócsoport kétévnyi munkájának köszönhető.
Amennyiben valaki föld körüli utazásra szánná magát nem kell számolnia azzal, hogy jelentősen rövidebb lesz a táv, mint azt korábban gondolta, ugyanis a kutatók legújabb mérése szerint csak 5 milliméter eltérés van a Föld jelenlegi és a korábban mért átmérője között. Öt milliméter pedig csupán egy félköröm; mit számít az a Föld 12756, 274 kilométeres korábbi átmérőjéhez képest?!
Pedig számít. Bár tény és való, egy föld körüli utazás során pár milliméter nem sokat változtat a helyzeten, az új eredménynek fontos szerepe van azonban a világtengerek vízszintjének emelkedésével kapcsolatos prognózisok során.
A pontosítás egy nemzetközi kutatócsoport kétévnyi „számolási” munkájának eredménye. A Föld kisebb átmérője mellett a geodéták rámutattak arra is, hogy a Csendes-óceáni kőzetlemez évenként 5 centimétert vándorol északnyugat felé, Amerika és Európa pedig évi 18 milliméteres sebességgel távolodik egymástól. Kanada északi része és Skandinávia pedig 5-8 millimétert emelkedik évente. Ez az ún. izosztatikus mozgás annak köszönhető, hogy a jégkorszak után eltűnt a szárazföldet borító jég, és az így könnyebbé vált szárazföld izosztatikus egyensúlyra törekedve emelkedik.
„A 400 ponton végzett mérés eredményei azt mutatják, hogy ezek a helyek átlagosan 2, 5 milliméterrel közelebb helyezkednek el a Föld középpontjához képest, mint azt korábban gondoltuk. Nem a Föld töpörödéséről van tehát szó” – mondta Axel Nothnagel, a Bonni Egyetem matematikusa, a kutatás egyik részvevője.
A méréshez alkalmazott módszerek egyike során mintegy 70 rádióteleszkóp adatait használták fel szerte a világból. Ezek a teleszkópok a kvazárokról (tőlünk több milliárd fényévre lévő nagyon fényes objektumok) visszaverődő rádióhullámokat fogják fel. „Mivel a kvazárok nagyon messze vannak tőlünk, gyakorlatilag fix pontnak tűnnek, amelyhez viszonyítani lehet egyéb pontokat” – tette hozzá a szakértő. Ahogy régen a hajósok a csillagokat használták a tájékozódáshoz, a kutatók most a kvazárokról érkező rádióhullámokat használták a távolságmérésre.
A vizsgálat során összesen 400 megfigyelési pont 1984 és 2005 között mért adatait használták fel. Csak az adatok elemzése és a számolás két évet vett igénybe.
Miért is van szükség ezeknek az igen pici mozgásoknak az ismeretére, és mi múlik azon, ha milliméterpontosan tudjuk a Föld méretét? Ha egy süllyedő területen élnénk, valószínűleg jobban átéreznénk a kutatás jelentőségét.
A globális klímaváltozás következtében olvadó sarkvidéki jégtakarók miatt megnövekvő világtengerek vízszintje, valamint a süllyedő szárazföldek esetében igen kis mértékű mozgás is komoly változást eredményez. Ha nem lennének pontos adataink, nem tudnánk például biztosan, hogy a tenger szintje emelkedik vagy épp a szárazföld süllyed. Pontos adatok ismertében jobban előrevetíthető a várható változások helye és mértéke is.