Brúnó, Renáta, Renátó2024. október 06., vasárnap
Föld

Soha nem látott felvétel az Uránusz gyűrűrendszeréről

2007.08.28.Admin
National Geographic Magyarország

Felfedezése óta először figyelhető meg pontosan éléről az Uránusz gyűrűrendszere. A kutatók kimutatták, hogy a gyűrűrendszer jelentősen megváltozott az elmúlt évek során.

Az itt bemutatott felvétel, amelyen az Uránusz gyűrűi a Földről nézve élükről látszanak egyedülálló a csillagászat történetében. Bár az óriásbolygó 84 év alatt kerüli meg a Napot, és ezen belül 42 évente kerül olyan helyzetbe, hogy a Föld felől nézve élőről láthassuk a gyűrűrendszert, ennek észlelésére idén került sor először.

Az Uránuszt 1781-ben fedezték fel. A gyűrűrendszer létezéséről 1977 óta tudnak a kutatók, de csak közvetett megfigyelések alapján. Az első közvetlen megfigyelésre csak 1986-ban nyílt lehetőség, a Voyager 2 űrszonda segítségével. Azóta pedig az idei az első alkalom, amikor éléről látszik a gyűrűrendszer.

Idén és jövőre több kedvező lehetőség adódik erre a különös megfigyelésre: az első 2007. május 3-án, a második 2007. augusztus 16-án következett be, a harmadik pedig 2008. február 20-án lesz. Idén december 7-én a gyűrűrendszer nem a Földről, hanem a Nap irányából lesz éléről látható, de ez is különleges megfigyelésre nyújt lehetőséget a csillagászok számára.

A berkeley-i University of California munkatársa Imke de Pater vezette kutatócsoport az Uránuszról készült májusi felvételt összehasonlította korábbi felvételekkel hét évre visszamenőleg. A kutatócsoport a Hawaii Keck II teleszkóp infravörös felvételeit dolgozta fel. Az elemzés során meglepő eredményeket kaptak. A Science című lapban megjelent cikk szerint a kutatók megállapították, hogy a gyűrűrendszer jóval gyorsabban változik, mint azt eddig gondolták.

A különös perspektívából készült felvételek új információkkal szolgálnak a kutatók számára, többek között megfigyelhetők a gyűrűrendeszerben lévő hullámok, vagy az egyes gyűrűk vastagsága is.

A kutatás során kimutatták, hogy a nagyrészt porszemcsékből álló belső gyűrűk jelentősen megváltoztak az elmúlt két évtizedben, a Voyager 2 űrszonda 21 évvel ezelőtt készített felvétele óta.

A kutatók remélik, hogy ezeknek a felvételeknek a segítségével akár az Uránusz eddig ismeretlen kis holdjait is sikerül „megpillantani”. A felvételek elemzése a következő hónapokban tovább folytatódik, és a decemberben valamint februárban készülő felvételektől is újabb információk várhatók.

Kapcsolódó cikkünk:

  • Történelmi felvétel az Uránuszról

  • Hozzászólások

    Szinte teljesen szabályos kör alakú erdő nő egy vulkán körül

    Szinte teljesen szabályos kör alakú erdő nő egy vulkán körül

    Az új-zélandi vulkán körül található erdő formája nem a véletlen műve.

    Romlik a tavak jégminősége a klímaváltozással

    Romlik a tavak jégminősége a klímaváltozással

    A tavi jég sok helyen a téli sportok szerelmesei vagy épp a közlekedők számára jelent fontos helyszínt.

    Különös, zebracsíkos követ talált a Perseverance marsjáró

    Különös, zebracsíkos követ talált a Perseverance marsjáró

    A Perseverance rover már nagyjából egy hónapja mászik felfelé a Jezero-kráter pereme felé, hogy ősi köveket keressen.

    Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

    Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

    Egy 450 millió fényévre lévő elliptikus és egy spirálgalaxis találkozását, ami több százmillió éve történt, az űrteleszkóp infravörös tartományban örökítette meg.

    A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

    A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

    Mint egy délibáb, úgy csillogtak a hófehér dűnék, melyhez bámulatos panorámát nyújtott a bárányfelhőkkel tarkított kék égbolt, háttérben pedig a csipkés hegycsúcsok. Akár egy tökéletesen megkomponált festmény.

    National Geographic 2024. szeptemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    15 900 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket