Nagy lépés a Hold-ereklye gyűjtőknek
Csaknem 180 ezer dollárért talált gazdára az űrkutatási relikviák árverésén egy Biblia-idézet, amelyet saját kezűleg vetett papírra Buzz Aldrin, az Apollo-11 űrhajósa, aki a második emberként léphetett a Hold felszínére 1969-ben Neil Armstrong parancsnok után.
Aldrin azt tervezte, hogy az Újszövetségből vett gondolatokkal üzen majd a Holdról.
Vágya azonban nem teljesülhetett, mert Madalyn Murray O’Hair, a nem hívők jogainak harcos védelmezője perrel fenyegette meg az amerikai űrkutatási hivatalt (NASA).
Felolvashatta viszont írásának azt a részét, amelyben azt kérte hallgatóitól, hogy egyperces csendben „elmélkedjenek az elmúlt néhány óra eseményeiről és mondjanak köszönetet a maguk módján”.
A kartotéklapnál nem nagyobb írás pontosan 179 250 dollárért kelt el az árverésen.
Az aukción Buzz Aldrin jegyzetén kívül az Apollo-11 más relikviáit is elárverezték: többek között egy texasi zászlót és egy űrhajós kesztyűt.