Villámok a Jupiteren

A New Horizons amerikai űrszonda, amely 2006. január 19-én kezdte meg küldetését, és 2015 júliusában ér a Plútóhoz, útja során minden korábbinál tisztább felvételeket készített többek között a Jupiter körüli gyűrűkről. Ezentúl megörökített egy hatalmas vihart a gázbolygón, és lefotózta a Jupiter egyik holdján, az Ion zajló vulkánkitöréseket is. Eddig összesen 700 megfigyelést végzett a Jupiterről és holdjairól.

A Jupiter melletti elrepülés egyik jelentős eredménye volt, hogy az óriásbolygó mindkét sarkvidékén villámlásokat sikerült megfigyelni. A kutatók úgy vélik, hogy ezeket a kisüléseket a bolygó saját energiája keltette viharok táplálják, szemben a hasonló földi jelenségekkel, melyek közvetett forrása a napsugárzás.

Bár korábban már más bolygókon is megfigyeltek villámlást, a sarkvidéki kisülésekről eddig úgy vélték, hogy csak a Földre jellemző. A mostani felvételek azt mutatják, hogy a Jupiter sarkvidékén másodperc gyakorisággal villámlik. A jelenség mindkét pólusra jellemző, de az északi sarkon gyakoribb.

Mivel az egyenlítő és a sarkvidékek fölött megfigyelhető villámlások nagyon hasonlóak, a kutatók arra következtetnek, hogy az ezeket keltő viharokat a bolygó saját hőenergiája és nem a napsugárzás táplálja.

A felvételek rámutattak arra is, hogy a Jupiter légkörében különös hullámok alakulnak ki. A Földön az ilyen jelenség a hegyláncoknál fordul elő, ahol a hegyvonulat akadályt képezve feláramlásra készteti a levegőt, majd a másik oldalon a légtömeg újra leereszkedik. „A Jupiteren viszont nincsenek ilyen feláramlásra késztető domborzati akadályok (gázbolygóról lévén szó), a hullámmozgás mégis jelen van. Remélhetőleg a New Horizons képeinek további elemzése magyarázatot ad erre a jelenségre” – nyilatkozta a hírügynökségeknek Dennis Reuter, NASA marylandi Goddard Space Flight Központjának kutatója.

Az űrszonda által készített felvételeken a kutatók megállapították, hogy a bolygó légköre jelentősen változott a korábbi megfigyelések óta. A Galileo (1996-ban) és a Cassini-Huygens 2000-ben készült felvételein látható állapothoz képest a bolygó felhőrétege jelentősen elvékonyodott. Ez arra utal, hogy az óriásbolygó éghajlatában hosszú távon jelentős ingadozások lehetnek.

A kutatóknak olyan szerencséjük volt, hogy egy egészen újonnan képződött ammóniafelhőt, és a kialakulásáért felelős légörvényt is megfigyelhettek.

Vulkánkitörés az Ion

Adam Burrows, a tucsoni Arizona Egyetem kutatója szerint bár ezek az eredmények fontosak, nem jelentenek mérföldkövet az űrkutatásban. „Akkor lehetne igazi áttörő eredményt elérni – például a Jupiter vizsgálatában -, ha nem „pillanatfelvételekre”, hanem hosszabb időszakot átfogó, folyamatos megfigyelésekre lehetne támaszkodni” – hangsúlyozta a kutató a National Geographic News-nak.

Az űrszonda felvételei közül szintén igen fontos az óriásbolygó Io nevű holdján megörökített vulkánkitörés. Mint arról a National Geographic Online korábban beszámolt, a holdtól négymillió kilométer távolságból készült felvételeken a Tvashtar nevű vulkán mintegy 240 kilométer magasságba felemelkedő kitörési felhője látható. A Tvashtar az Io egyik legaktívabb vulkánja, az égitest északi sarkvidékén helyezkedik el.

A zongora méretű űrszonda rekordsebességgel száguld a Pluto felé. A Jupiterhez idén február 28-án került a legközelebb, 2, 3 millió kilométerre. Erre azért volt szükség, hogy a Jupiter gravitációját kiaknázva, kilője magát a Pluto irányába, így három évvel hamarabb célba ér, mint ha nem használta volna ki ezt a lehetőséget. A tervek szerint a New Horizons 2015. júliusában érkezik a Plutohoz, és segítségével öt hónapon át tanulmányozhatják majd a „jeges törpét” és annak legnagyobb holdját, a Charont.

Kapcsolódó cikkeink: