Káprázatos képek a Marsról

A Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda számos felvételt készített a közelmúltban a Mars felszínéről, hogy a kutatók kiválaszthassák a 2009-ben a vörös bolygóra érkező új marsjáró leszállóhelyét.
A NASA a napokban tette közzé a Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda High Resolution Imaging Science Experiment (HiRISE) kamerája által készített első nagy felbontású, hamisszínes képeket.
Mint arról a National Geographic Online is beszámolt, az MRO űrszondát 2005 nyarán lőtték fel, és 2006 őszén állt alacsony marskörüli pályára. Azóta mintegy 300 kilométeres magasságból káprázatos felvételeket készít a vörös bolygó felszínéről, amelyek természetesen elsősorban nem a látvány, hanem a tudományos vizsgálatok szempontjából érdekesek, bár az előbbi sem elhanyagolható.
A kamera legutóbbi feladata az volt, hogy felvételeket készítsen a 2009-ben Marsra érkező Mars Science Laboratory elnevezésű marsjáró 30 lehetséges leszállóhelyéről. A kutatók remélik, hogy a hónap végére a potenciális leszállópályák számát sikerül ötre csökkenteni. A végső leszállóhely megválasztásához viszont még további elemzések szükségesek.
Az első képen a Nyugati Candor Chasma nevű kanyon alján húzódó sziklagerincek láthatók.
A HiRISE által készített hamisszínes felvételek piros, kék és infravörös tartományban készülnek. A színes képek segítségével elkülöníthető a felszínen lévő homok, a kemény kőzet és a jég, az infravörös felvételek pedig a felszíni kőzetek ásványi összetételére utalnak.
A második képen a Wirtz kráter belsejében a kopár felszín fölé magasodó dűnék (kék színnel jelölve) láthatók.
A harmadik képről leginkább azt hihetnénk, hogy egy tengerpartra kifutó hullámot kaptak lencsevégre valahol a Földön. Ezt a csalóka hatást a 154 kilométer széles Holden kráter eltérő szemcseméretű kőzetei keltik. A kutatók szerint a kráter igen ígéretes helyszínnek tűnik a marsjáró leszállásához, mivel nincsenek nagy sziklák, amelyek balesetveszélyessé tennék a landolást.
A negyedik képen a vörös bolygó legidősebb kőzetei bukkannak a felszínre: a bolygó északi részén lévő Nyugati Arabia kráterben kisebb dombok magasodnak.
Kapcsolódó cikkeink: