Drámai üstököskitörés!
Robbanásszerű kitörésen esett át a Holmes-üstökös, s így a fényességét két nap alatt egymilliószorosára növelő égi vándor teljesen átformálta a Perseus csillagkép látványát.
A kitörést Juan Antonio Henríquez Santana vette észre Tenerife szigetéről október 24-én hajnalban. Az egy nappal korábban még 17 magnitúdósnak (azaz a szabad szemmel éppen megpillantható leghalványabb csillagoktól 25 ezerszer halványabbnak) észlelt üstökös középpontjában egy 8, 4 magnitúdós, csillagszerű mag látszott, amely a következő fél napban óránként 0, 3 magnitúdót fényesedett.
A korábban sosem látott intenzitású kitörést előbb spanyol, majd francia észlelők is megerősítették. Mire az éjszaka az amerikai kontinensre ért, az üstökös már egy szabad szemmel is jól látható, 4 magnitúdós csillagszerű objektum volt. Megjelenése azért ennyire furcsa, mert a kitörés a néhány kilométer átmérőjű szilárd mag felszínén játszódott le, és az onnan kiáramló anyag ilyen rövid idő alatt nem tudta elhagyni a mag környezetét. Az észlelők által látott sárgás szín arra utal, hogy nagy mennyiségű por szabadult fel, amely visszaveri a Nap fényét. A következő napokban a kitörési felhő mérete növekszik majd, az üstökös egyre nagyobb és diffúzabb lesz, felvéve a kométák megszokott alakját.
A Perseus csillagképben látszó, lassan nyugat felé haladó üstökös fényességét Japánból előbb 3, 5 magnitúdóra, majd néhány órával később 2, 8-2, 9 magnitúdóra becsülték. Ez már a csillagkép fényesebb csillagaival vetekszik, és nagyvárosokból is könnyedén látható. Hazánkból a jobbára borult idő miatt még csak azok láthatták, akiknél a szerencse folytán rövid időre felszakadozott a felhőzet.
Előbb Szöllősi Attila pillantotta meg 7×50-es binokulárral Kecskemétről, majd Kocsis Antal látta szabad szemmel Királyszentistvánból. Előbbi észlelőnk 3 magnitúdóra, utóbbi már 2, 5 magnitúdóra becsülte a fényességét. A legfrissebb külhoni megfigyelések alapján mostanra elérte maximális fényességét. Hogy meddig marad ennyire látványos, nem tudni, ám az 1892-ben felfedezett üstökösnek már akkoriban is a csodájára jártak.
A manapság 17P/Holmes jelöléssel nyilvántartott üstököst az angol Edwin Holmes fedezte fel 1892. november 6-án, amikor már szabad szemmel is látható volt. Az Andromeda-ködöt rendszeresen észlelő csillagász a legközelebbi extragalaxist akarta megfigyelni, ám amikor a keresőtávcsövön át nézve azt hitte, hogy célba ért, a nagy műszerbe pillantva nem az M31-et, hanem egy 5 ívperc átmérőjű, fényes, csillagszerű magot mutató üstököst vett észre. A nagy fényesség miatt a bejelentését némi kétkedéssel fogadták, ám a megerősítő észlelések Holmes-t igazolták. A kométa hetekig látható volt távcső nélkül, majd némi halványodás után 1893 januárjában egy újabb kitörésen is átesett, amikor ismét szabad szemes lett. A mostani felfényesedés az üstökös napközelségének időpontjához viszonyítva szinte napra pontosan akkor történt, amikor a 1892-es!
Az üstököst 1893 áprilisáig sikerült követni, ám a pályaszámítások azt mutatták, hogy keringési ideje mindössze 7 év, így 1899-ben ismét látható lesz. Az akkori észlelők nagy várakozással tekintettek a visszatérés elé, ám csalódniuk kellett. A vándor maximális fényessége alig érte el a 16 magnitúdót, így csak a kor legnagyobb távcsöveivel volt látható. Az 1906-os visszatérés hasonlóan eseménytelenül telt, majd az üstökös hat évtizedre elveszett a fürkésző tekintetek elől. Csak az elektronikus számítógépek megjelenése után tudtak olyan pontos számításokat végezni, hogy 1964-ben ismét a nyomára akadjanak. Azóta minden napközelségét megfigyelték, ám egészen mostanáig a halvány arcát mutatta felénk. Tegnap azonban minden idők legnagyobb üstököskitörését produkálta. Mivel 2008. május elejéig észlelhető lesz, remek alkalom kínálkozik a kitörés nyomon követésére és talán további megfigyelésére is.
Képek, adatok, linkek a Holmes-üstökösről a Hirek.csillagaszat.hu weboldalon.