Hold körüli pályán az első kínai űrszonda

Hold körüli pályára állt az első kínai űrszonda, amely a - három fokozatból álló - végleges keringési pálya eléréséhez szükséges második fékező manővert is sikeresen teljesítette.
A Holdistennő-1, azaz a Csang-o ji-hao (Chang-e yihao) holdszonda a pekingi világűr ellenőrzési központ utasításainak megfelelően reagált. A szonda jelenleg ellipszis alakú pályán holdközelben 213, holdtávolban pedig 1700 kilométeres magasságban 3 és fél óra alatt kerüli meg a Holdat.
Csu Min-caj (Zhu Mincai), az irányító központ vezetője szerint az első és a második fékezési szakasz tökéletesen sikerült, így a szakemberek számításai szerint a Holdistennő-1 szerdán végleges pályára állhat.
“A szonda pályára állításának eddig minden mozzanata pontosan zajlott, ennek köszönhetően pedig jelentős mennyiségű üzemanyagot sikerült megtakarítani, s akár a szonda élettartama is meghosszabbodhat” – vélekedett az irányítóközpont.
A szonda kínai idő szerint szerda reggel 8 óra körül hajtja végre az utolsó fékezési manővert, amelynek következtében sebessége a másodpercenkénti 1, 59 kilométeres sebességre, a Hold körüli keringési ideje pedig 127 percre csökken. Az egy évre tervezett küldetés során a holdszonda feladata többek között az égitest felszínének feltérképezése háromdimenziós felvételekkel és a Hold porának elemzése.
A kínai űrkutatási program további bővítéseként az ázsiai ország az eddiginél sokkal nagyobb kapacitású, űrállomások részegységeit is felbocsátani képes rakéták építésébe kezdett. A Hosszú Menetelés-5 hordozó rakéta üzembe állítása azonban csak 2012 után valósulhat meg, miután felépült a Kína déli részén lévő Hajnan (Hainan) üdülőszigeten létesítendő űrrakéta-indító állomás.