Nem gömb alakú, hanem horpadt a Naprendszer

A tudósok ennek pontos okát még nem tudják, de mindenesetre az űrkutatók felhívják arra a figyelmet, hogy a harminc éve úton lévő Voyager-2 már több mint 12, 5 milliárd kilométerre eltávolodva a Földtől, a Naprendszernek abban a mezsgyéjében jár, ahol már a napszelet lelassítják a csillagközi térből érkező részecskeáramlás okozta lökéshullámok, és ez egy meglehetősen viharos övezet kialakulását eredményezi.

A Voyager-2 űrszondát, akárcsak az ikertestvérét, a Voyager-1-et 1977-ben indították el az Egyesült Államokból. Mindkét űreszközt számos feladattal bízták meg. Pályájukat úgy tervezték meg, hogy útban a Naprendszer pereme felé előbb elhaladjanak a külső nagybolygók mellett és lefényképezzék az égitesteteket. A Voyager-2-nek sikerült egyébként mind a négy gázóriást megközelítenie, majd déli irányba vette útját, míg társa a Jupiternél és a Szaturnusznál tett látogatása után észak felé fordult, és ez az űreszköz már sokkal távolabb behatolt a Naprendszert övező “galaktikus kerítésbe”, mint a társa.

A két Voyager még abban az állapotban van, hogy a földi irányítás fogni tudja egyre gyengülő adatközvetítéseit, bár az egyes számot viselő szonda plazmadetektora néhány éve már felmondta a szolgálatot, így a szakemberek a Naprendszer északi tájékán húzódó lökéshullámfront jellemzőiről nem kapnak olyan értékű információkat, mint a “déli” Voyager-2-től. Ez utóbbi mérései alapján azonban kimutatták, hogy az általa vizsgált lökéshullámfront 1-2 milliárd kilométerrel közelebb van a Naphoz, mint a másik oldalon húzódó analóg határvidéken, és ez okozhatja azt a bizonyos belapultságot.

Az irányítók bizakodnak, hogy a két Voyager épen-egészségben hagyja el Naprendszert, és nem kizárt, hogy egyszer a nagyon távoli jövőben értelmes lények fogják be őket. Ennek reményében a szondák rakterében az emberiséget és kozmikus környezetét bemutató szemléltető eszközöket helyeztek el: mind a kettőben például egy arannyal futtatott rézhanglemezt és a hozzá mellékelt lejátszót, valamint több mint száz fényképet bolygónkról. A „Föld hangjai” címet viselő összeállítás békés, viszont meglehetősen felemás. Nyugodt emberiségképet fest esetleges majdani hallgatójának: nem szól fegyverekről, pusztulásról, betegségről és bűnről. Hallható viszont az üzenetben gyermeksírás, kutyaugatás, nevetés, üdvözlet 55 nyelven, köztük magyarul is.

A becsületes megtalálót 90 percnyi zenei egyveleg is szórakoztatatja majd. A lemezen Mozart Varázsfuvolájától a zaire-i pigmeusok és az ausztráliai bennszülöttek énekén át Chuck Berry Johnny B. Goode-jáig sok zeneműből szerepel részlet. Szól emellett a még ismeretlen hallgatóhoz Kurt Waldheim, aki az indítás idején – 1977-ben – az ENSZ főtitkára volt, és Jimmy Carter, az Egyesült Államok akkori elnöke is.

Mindezek célja a tudósok szerint nem több és nem kevesebb, mint az, hogy egy esetleg létező idegen civilizáció megtudhassa: hogyan is élt, él egy másik civilizáció egy másik bolygón az idő és tér végtelennek tűnő távolában. Hogy megtudja-e ezt valaha, valaki is, azt valószínűleg mi nem tudjuk meg soha.

Kapcsolódó cikkeink: