Boldog újévet tizenhatszor

Nem kevesebb mint 16 alkalommal kívánhattak egymásnak boldog új esztendőt a nemzetközi űrállomáson tartózkodó űrhajósok: 24 óra alatt ennyiszer kerülik meg a Földet, és ennyiszer szelték át az ó- és az újév időhatárát.
A Nemzetközi Űrállomáson tehát másfél óránként van éjfél. Vlagyimir Szolovjov, az űrállomás orosz szegmenségnek repülésvezetője nemrég úgy nyilatkozott, éppen a gyakoriság miatt az űrállomáson különleges pohárköszöntőt mondanak: “Igyunk most, és együnk a következő koccintásnál”. (Orosz szokás szerint a vodka után feltétlenül zakuszka, vagyis egy falatnyi étel következik.)
Olga Kozerenko, az orvos-biológiai intézet munkatársa azonban azt is elmondta a sajtó képviselőinek: az űrállomáson szó sincs vodkáról, a világűrben kizárólag teával, vagy gyümölcslével lehet koccintani. Az űrállomáson szigorú szesztilalom van érvényben, s odacsempészni sem lehet alkoholos italt, mert minden küldeményt többször és nagyon szigorúan ellenőriznek.
Hivatalosan a greenwichi idő szerint ünneplik meg az űrhajósok az újév beköszöntét, de feltétlenül koccintanak moszkvai és houstoni idő szerint is – ebben a két városban vannak a földi irányító központok – s ehhez jön még az űrhajósok szülővárosának időzónája szerinti néhány éjfél.