Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka2022. december 06., kedd
Föld

Rábukkantak az eddigi legfiatalabb bolygóra

2008.01.03.Admin
National Geographic Magyarország

Először sikerült megfigyelni egy bolygó kialakulását egy fiatal csillagot övező por- és gázfelhőből – számol be a Nature tudományos folyóirat legfrissebb száma.

A Jupiternél, a Naprendszer legnagyobb bolygójánál tízszerte nagyobb tömegű bolygót a németországi Heidelbergben működő Max Planck csillagvizsgáló egyik kutatócsoportja fedezte fel. A bolygó 3, 56 naponként kerüli meg a csillagát, a TW Hydrae elnevezésű fiatal égitestet, amely körül 0, 04 csillagászati egység távolságban mozog – ez a Nap és a Föld közötti távolság huszonötöd része. A csillag a Hydra csillagképben, a Földtől 180 fényévre található.

A felfedezés különlegessége, hogy az exobolygó becsült kora csupán 8-10 millió év. Összehasonlításképpen: a Föld becsült kora 4, 5 milliárd év, míg a Nap körülbelül 100 millió évvel idősebb. A csillagászok eddig egyetlen napszerű csillag körül keringő, 100 millió évnél fiatalabb bolygót sem ismertek.

A kutatók a csillag által kibocsátott fény mérése alapján számították ki a bolygó pályáját. A felfedezés azt bizonyítja, hogy a bolygók kialakulhatnak tízmillió év alatt is, még azelőtt, hogy a csillagképződésből visszamaradt „felesleges” anyagot, a csillagot övező por- és gázkorongot feloszlatná a napszél és a sugárzás – állítják a felfedezésről beszámoló írásban a heidelbergi csillagászok.

Ma már elfogadott, hogy a bolygók a fiatal csillagokat övező por- és gázkorongban alakulnak ki, de a folyamat részleteit rejtély övezi. Johny Setiawan és tudóstársai szerint a mikrométer (a milliméter ezredrésze) nagyságú porszemek növekedése az ütközések következtében vezet a “bolygóembriók” kialakulására, ez a legvalószínűbb mechanizmus.

Ahogy nőnek, ezek a bolygómagok elég nagy tömegre tesznek szert ahhoz, hogy visszatartsák a csillag körül lebegő gáz egy részét – vélekednek a tudósok, azonban azt sem tartják kizártnak, hogy az óriásbolygók közvetlenül alakulnak ki a csillagok korongjának nehézkedési instabilitásai következtében.

Jelenleg 270 bolygó ismeretes a világegyetemben. A Naprendszeren kívüli első exobolygót 1995-ben fedezték fel.

Hozzászólások

Egykor tó volt, ma port okádó sivatag

Egykor tó volt, ma port okádó sivatag

Az Aral-tó valamikor a világ negyedik legnagyobb tava volt, mára azonban az üresen maradt meder porát több száz kilométerre is elhordja a szél.

Fókák pusztultak el a Kaszpi-tenger partjainál

Fókák pusztultak el a Kaszpi-tenger partjainál

A Kaszpi-tenger dagesztáni partszakaszán, környezetszennyezésre utaló jeleket nem észleltek - jelentette ki Szvetlana Ragyionova, az orosz szövetségi természetvédelmi felügyelet (Roszprirodnadzor) vezetője a Rosszija 24 televíziónak nyilatkozva a hírt az MTI tette közzé.

Cunami az ősi Marson?

Cunami az ősi Marson?

A NASA Viking-1 szondája 1976-ban landolt a Marson, egy új kutatás szerint könnyen lehet, hogy egy ősi cunami helyszínén.

Kitörés a Mauna Loa vulkánon – mi lesz a szén-dioxid mérésekkel?

Kitörés a Mauna Loa vulkánon – mi lesz a szén-dioxid mérésekkel?

2022. november 27-én éjfél előtt nem sokkal kitört a Hawaii nagy szigeten lévő Mauna Loa tűzhányó, amelyre épült obszervatórium évtizedek óta méri bolygónk légkörének szén-dioxid szintjét.

Cápafajok nemzetközi védelméről született döntés

Cápafajok nemzetközi védelméről született döntés

A CITES panamavárosi természetvédelmi konferenciáján megerősítették a hatvan cápafaj nemzetközi védelméről hozott előző heti, történelminek nevezett döntést, amely ezzel hatályba lépett - olvasható az MTI hírei között.

National Geographic 2022. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

13 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket