Marcell, Maximilián2022. augusztus 14., vasárnap
Föld

Megnőtt Ausztrália területe

2008.04.25.Admin
National Geographic Magyarország

Míg az Északi-sarkvidékért ádáz vita folyik az érintett országok között, Ausztrália a napokban feltűnés nélkül 2, 6 millió négyzetkilométerrel növelte tengeri területét. A déli ország reményei szerint, az immár hivatalosan is hozzá tartozó kontinentális talapzat jelentős kőolaj- és földgázkészletet rejt.

Az ENSZ napokban nyilvánosságra hozott döntése alapján 2, 6 millió négyzetkilométerrel nőtt Ausztrália kontinentális talapzatának (selfjének) területe. A keleti, nyugati és déli irányba történt területnövekedés igen jelentős a kontinens 7, 8 millió négyzetkilométeres kiterjedéséhez képest.

A hivatalos döntés gazdasági szempontból nagyon fontos az ország számára, hiszen ezzel megnőtt az a tengeri terület, ahol nyersanyag-kitermelést folytathat. A halászati jogot viszont ez a döntés nem érinti.

Mivel kevéssé ismert és kutatott területről van szó, Ferguson, az ország energiahordozókért felelős minisztere reményét fejezte ki a tekintetben, hogy a jövőbeni kutatások révén a területen sikerül jelentős kőolaj- valamint földgázkészletet feltárni, ami segítheti Ausztrália és az ázsiai országok energiaellátását. Az ENSZ Kontinentális Talapzatok Határáért Felelős Bizottság (UN Commission on the Limits of the Continental Shelf) azután hozta meg a döntést, hogy Ausztrália kérelmet nyújtott be a terület határvonalának tisztázására.

Richard Ellis, az Ausztráliai Kőolajkutató és Kitermelő Vállalat vezetője a hírügynökségeknek elmondta, hogy a mostani döntés nagyon jelentős az olaj- és földgázipar számára. Hiszen a nagyobb terület több potenciális lehetőséget rejt.

Mark Allcock, a földtudományos kutatásokért felelős hivatal, a Geoscience Australia munkatársa szerint ez a döntés arra is lehetőséget nyújt, hogy újabb biológiailag érzékeny tengeri területeket helyezzenek védelem alá. Vagyis a nyersanyag-kitermelés mellett lehetőség lesz a tengeri környezet védelmére is.

Miközben Ausztrália esete viszonylag egyszerű, kevésbé egyértelmű a helyzet az Északi-sarkvidéken. Az érintett országok, Oroszország, Kanada, USA és Dánia közti vita újra és újra fellángol. A tengerfenéken rejlő jelentős potenciális szénhidrogén-lelőhelyek miatt minden állam igyekszik a lehető legnagyobb szeletet kihasítani magának ebből a területből.

Legutóbb az Egyesült Államok jelentette be, hogy újabb méréseik szerint az Alaszkától északra lévő selfterület 185 kilométerrel távolabb húzódik a parttól, mint korábban gondolták. Bár a megállapítást az ENSZ még nem fogadta el, amennyiben ez megtörténik, az Egyesült Államok jelentős tengeri területtel, és így potenciális kőolaj és földgázlelőhellyel gazdagodhat. Szintén nem született még ENSZ döntés abban az ügyben sem, amelyet Oroszország vetett fel, miszerint az Új-szibériai-szigetek és a kanadai Ellesmere-sziget között húzódó, az Északi-sarkon is átnyúló Lomonoszov-hátság valójában Oroszországhoz tartozó kontinentális talapzat. Ezzel Oroszország az Északi-sarkig kiterjeszthetné fennhatóságát.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Megnőtt az Egyesült Államok területe
  • Vita az Északi-sark birtoklása körül
  • A globális felmelegedés nyertesei

  • Hozzászólások

    A túlmelegedett Földközi-tenger nagy viharokat okozhat az ősszel

    A túlmelegedett Földközi-tenger nagy viharokat okozhat az ősszel

    Egy francia kutató szerint magas a kockázata annak, hogy hurrikánok vagy akár trópusi ciklonokhoz hasonló szélviharok is kialakuljanak ősszel a Földközi-tenger térségében a víz hőmérsékletének rendkívüli felmelegedése miatt - tette közzé a hírt az MTI.

    Villámárvíz a Halál Völgyében

    Villámárvíz a Halál Völgyében

    Alig három óra alatt az éves csapadék háromnegyede lezúdult Észak-Amerika legforróbb és legszárazabb helyén.

    A Deepwater Horizon évtizedes maradványai

    A Deepwater Horizon évtizedes maradványai

    A Deepwater Horizon olajkatasztrófa ugyan már több mint egy évtizede történt, de az olaj nyomai még mindig kimutathatóak.

    Tovább regenerálódik a Nagy-korallzátony

    Tovább regenerálódik a Nagy-korallzátony

    A tömeges fehéredéseket és a viharokat kiheverve, a 36 évvel ezelőtt elkezdett megfigyelések óta nem látott szintre emelkedett a korallok borította felület az ausztráliai Nagy-korallzátony északi és középső kétharmadán.

    Tudatosan csúcsminőséget

    Tudatosan csúcsminőséget

    Sokféleképpen lehet lakást építeni, de a Lake11 Home & Park megmutatja, hogy milyen, ha az ingatlanfejlesztő komolyan veszi az energiahatékonyságot és a fenntarthatóságot.

    National Geographic 2022. augusztusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    11 600 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket