Miksa, Rezső, Edvin2024. október 12., szombat
Föld

Az első képek a sikeresen landolt Phoenix marsszondától

2008.05.26.Admin
National Geographic Magyarország

Sikeresen leszállt a Marson az amerikai Phoenix szonda, és megkezdte az első fényképek közlését a vörös bolygó mindeddig felderítetlen térségeiről - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal.

A Phoenix a korábbiaknál is elmélyültebben kutatja az égitest talaját, víz és élet jelenlétére utaló nyomokra vadászva. A szondát tavaly augusztus 4-én indították útnak a floridai űrrepülőtérrel, s az azóta eltelt közel tíz hónap alatt 679 millió kilométert tett meg a világűrben. A Phoenix berendezései végig a terveknek megfelelően működtek, és a szonda közép-európai idő szerint hétfőn kora hajnalban szállt le a vörös bolygó jéggel borított északi sarkvidékén.

A sikeres leszállást megerősítő rádiójel vasárnap 23:53-kor (GMT) érkezett meg a Földre, a pasadenai központba, azaz 16 perccel az eseményt követően. Ennyi időre van szükség ahhoz, hogy a Föld és a Mars közötti 275 millió kilométeres távolságot a fénysebességgel terjedő rádiójel megtegye.

Mint arról a National Geographic Online is beszámolt a siker az utolsó pillanatig kétséges volt, ugyanis az utazás legkritikusabb pillanata éppen a leszállás volt. A NASA az ejtőernyős-fékezőrakétás landolási műveletet választotta, amellyel a hetvenes évek végén két űrszondát (Viking-1 és Viking-2) eljuttattak ugyan a Marsra, de 1999 decemberében a Mars Polar Lander nevű egység egy ilyen leszállási manőver végén lezuhant.

A Mars gravitációja által vonzott Phoenix 136 800 kilométer/órás sebességgel közelített az égitest felé, de a légkör felső rétegébe már „csak” 20 400 kilométer/órás sebességgel lépett be. Innentől kezdve mindössze hét perc állt rendelkezésre ahhoz, hogy a szonda lelassítson a sikeres landoláshoz szükséges kevesebb mint 9 kilométer/órás sebességre. A pasadenai központban üdvrivalgás fogadta a sikert megerősítő rádióüzenetet.

 Kinyiltak a napelemtáblák (Forrás: NASA)

Kinyiltak a napelemtáblák (Forrás: NASA)

A Földre továbbított első képeken az északi mélyföldek vidéke látható, ahol a szonda leszállt, és amelyről korábban nem készült még közeli felvétel. További fotók megerősítették, hogy a Phoenix biztonságosan landolt, és sikeresen kinyitotta a napelemtábláját.

A költséges műszerek garmadával felszerelt Phoenix elsődleges feladata az lesz, hogy a fagyott talajból vett jégminták megolvasztásával vizet nyerjen, s azt vizsgálat alá vonva utánajárjon annak, hogy a marsi víz alkalmas-e, vagy alkalmas volt-e valamikor akár a legprimitívebb életformák hordozására. A szonda több mint kétméteres robotkarja akár félméteres lyukat is képes fúrni a talajba, hogy jégmintát vegyen.

Az 1, 52 méter magas, kiterjesztett napelemeivel együtt 5 méter széles Phoenix tömege 350 kilogramm, ebből 55 kilogrammot tesznek ki a tudományos műszerek. Feladatának teljesítésére három hónap áll rendelkezésére a mínusz 73 és mínusz 33 Celsius fok között ingadozó hőmérsékletben.

 Öröm az irányító központban (Forrás: NASA)

Öröm az irányító központban (Forrás: NASA)

Jelenleg két másik amerikai szonda, mégpedig két önjáró robot barangol még mindig a Mars felszínén immár több mint három éve. A Spirit és az Opportunity azonban a bolygó egyenlítőjének a környékén, egy jóval szárazabb vidéken kószál, és ők nem a talajba fúrnak, hanem főként köveket csiszolnak, és az erről készült mikroszkopikus felvételeket küldik a földi irányító központba, hogy a tudósok tanulmányozzák azokat.

A Marson valaha megkísérelt leszállásoknak mindössze 45 százaléka végződött sikerrel. A NASA eddig 420 millió dollárt fordított a Phoenix-projektre.

Hozzászólások

A Ceres törpebolygó egykor óceánvilág lehetett

A Ceres törpebolygó egykor óceánvilág lehetett

Az égitest fagyott kérgét több mint 90 százalékban vízjég alkotja ma is egy új kutatás alapján.

Megvizsgálták, mennyire átlagos galaxis a Tejútrendszer

Megvizsgálták, mennyire átlagos galaxis a Tejútrendszer

Régóta foglalkoztatja az embert: vajon különleges hely-e, ahol élünk, és ez a kérdés a csillagvárosunkra is vonatkozik.

A valaha mért egyik legforróbb szeptemberen vagyunk túl

A valaha mért egyik legforróbb szeptemberen vagyunk túl

A tavalyi után a valaha dokumentált második legmelegebb szeptember volt az idei.

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Hiába a vállalások, az emberiség keveset tesz az erdőirtás megfékezéséért.

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A Borisz ciklon 2024 szeptemberében jelentős mennyiségű csapadékot hozott a régióba.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket