A Mars északi pólusánál I.

Irta: Dr. Horváth András, a TIT Budapesti Planetárium és Uránia Csillagvizsgáló korábbi igazgatója, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke.

Az űrkorszak több mint 50-éve alatt először történt meg, hogy a Mars északi pólusához ennyire közel sikerült leereszkednie egy űrszondának. Eddig csak az 50. fok alatti szélességre leereszkedő űregységek (Vikingek, Mars Pathfinder, Spirit és Opportinity) maradtak működőképesek. Igaz 1999 decemberében a Mars Polar Lander (MPL) és két penetrátor társa a Mars déli pólusának közelében kísérelt meg leszállást, de sikertelenül. A három szonda soha nem jelzett vissza a Földre.

A Phoenix leszállásának koordinátái 68° és 233° keleti hosszúság

Landolás

A mostani Phoenix űrszonda tulajdonképpen az 1999-es MPL tartalék példányának javított változata. Ezért is volt nagy izgalom az amerikai irányítók között, vajon (magyar idő szerint) 2008. május 26-án (Sol-1) hibátlanul megtörténik-e az északi leszállás. (A marsi napokat Sol-lal jelöljük, mert hosszabbak, mint a földiek.)

A légköri, majd ejtőernyős és rakétás fékezés fantasztikusan jól sikerült, miközben a szonda mindig jelezte rádión az egyes műveletek végrehajtását.(1999-ben ilyen rádiós jelzés leszállás közben nem volt, ezért ma sem tudja senki mi volt akkor a baj oka!)

A Phoenix űrszonda alig 7 és fél perces marsi légköri leszállásának fázisai

Miért ott?

A mostani északi célpontot két űrszonda mérései alapján választották ki:

1. A Mars Odyssey neutron-adatai azt jelezték, hogy az északi saroknál nyáron a jégsapka csaknem 100 százalékig vízjégből áll (mert a széndioxid-jég szublimál). A mérések azt is mutatták, hogy húsz fokkal távolabb is még jégnek kell lennie legalább 1-2 méter mélységig.

2. A Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) 30 cm-es felbontású képei azt jelezték, hogy a leszállásra kiválasztott hely sík terület, felborulási veszélyt jelentő nagy kövek nélkül. A terület legjellemzőbb – és nagyon izgalmas – formációi olyan poligonális alakzatok, amelyek a Földön a fagyott szibériai területeken találhatók, ami arra utal, hogy itt közvetlenül lehet vizsgálni a marsi jeget.

A Phoenix földet ér – Marsot ér

Az amerikai űrszonda alig hétperces leereszkedését és talajtérését a felette elrepülő és Mars körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) kamerájával sikerült rögzíteni. Az első felvételen a Phoenixet az alig 10 km átmérőjű Heimdall-kráter előtt látjuk.

A leszálló Phoenix (ld. kinagyítva) a Heimdall-kráterrel a háttérben (színezett MRO-kép)

A nem szakemberek számára is meglepően jól mutat a következő felvételen és kinagyításain a talajt ért Phoenix (kék), a leszálláskor védő alsó kúp, valamint a felsőkúp és az ejtőernyő fehér foltja.

A leszálló Phoenix

Az MRO-fotón a Phoenix űrszonda leszállás után (felül), az alsó védőkúp kettős becsapódása (középen jobbra) és a talajtért ejtőernyő, valamint a felső védőkúp nyoma látható

A Phoenix körüli sötétebb folt a sima leszállást biztosító 12 fékező-stabilizáló hidrazinos hajtóművek nyoma a talajon.

Az MRO képen természetesen a fagyott poligonális szerkezeteket is felfedezhetjük, amelyeket később a Phoenix felvételein még közelebbről is bemutatunk.

A leszállás után az űrszonda kinyitotta legyezőszerűen összehajtott két kör alakú napelemtábláját, amelyek a marsi nyár közepén biztosítják az energiát a műszerek és berendezések meghajtásához. Kinyílt a panoráma kamerák vékony tartóoszlopa valamint a kanadai gyártmányú meteorológiai „oszlop”. Az első két nap mérései nappal -30 °C és éjszaka -80°C hőmérsékletet, 8.6 millibar-os nyomást és egyhe 20 km/órás szelet jeleztek.

Az első nagy Phoenix-meglepetés, a leszállás utáni ötödik napon (Sol-6) az űrszonda alól került elő. Erről, és a szonda berendezéseiről tudósításunk következő részében olvashat.

A National Geographic Magyarország júniusi száma részletesen foglalkozik ezzel a témával >>

Kapcsolódó cikkeink: