Műholdkép-gyűjtemény: Afrika régen és ma

A 400 oldalas, online formában is megjelent gyűjtemény 100 afrikai helyszínt mutat be, ahol az elmúlt évtizedekben a klímaváltozás és a közvetlen emberi tevékenység miatt jelentősen átalakult a tájkép. Ezek a jelenségek természetesen nem egyedülállók, tulajdonképpen (sajnos) bármely kontinensről készülhetett volna hasonló összeállítás.

Az „Afrika: Változó környezetünk atlasza” (Africa: Atlas of our Changing Environment) címmel megjelent kötet 300 régi és mai műholdképet, 300 helyszíni fotót és 150 térképet tartalmaz. A kiadvány felhívja a figyelmet a természeti környezetben zajló változások drámai gyorsaságára, és az ellene irányuló lépések szükségességére. Az atlasz anyaga online formában megtekinthető az UNEP honlapján. Ezekből szemezgettünk néhányat.

A fenti felvételen a Nigéria, Csád és Kamerun határán húzódó Csád-tó látható 1972-ben és 2007-ben. Szembetűnő, hogy a területe alapján eredetileg a világ húsz legnagyobb tava között szereplő tó kiterjedése az elmúlt harminc év során tizedére csökkent. A víztest ilyen drasztikus mértékű zsugorodása a csapadékhiány és az intenzív lakossági vízkivétel miatt következett be.

Afrika legnépesebb városi térségében, Kairóban az elmúlt három évtized során robbanásszerű növekedés zajlott. Emiatt a város (szürke folt) egyre több területet hódított el a Nílus deltavidékén (sötétzöld folt) és a folyó mentén lévő mezőgazdasági területektől.

Guinea Kaloum-félszigetének lakossága 1963 és 1993 között megháromszorozódott. A lakott területek terjeszkedése a part menti területeket borító mangrovék rovására történik. A 2007-ben készült műholdfelvételen (jobb oldali kép) jól látható, amint a lakott terület beékelődik a tengerparti mocsárerdőbe. Az erdők eltűnése, szétdarabolódása veszélyezteti a part menti területen élőket, hiszen az összefüggő erdők védelmet nyújtanak a tengeri viharok okozta áradás ellen. Továbbá a vizes élőhely visszaszorulásával a korábban gazdag halállomány is csökken.

A Kilimandzsárót borító állandó hó és jég kiterjedése a 20. század eleje óta 80 százalékkal csökkent. Míg a gleccserek világszerte megfigyelhető visszahúzódásának elsődleges oka a hőmérséklet-emelkedés, a Kilimandzsáró esetében a szakértők a csökkenő csapadékot okolják a jelenségért.

A namíbiai Walvis-öbölben 1973-ban még csak igen kis területet foglaltak el a sólepárló medencék (piros négyzet alakú foltok). 2005-re viszont már a korábbi többszörösére nőtt a kiterjedésük, így az éves sótermelés ma már 400 ezer tonna. Az öböl árapálycsatornái és homokpadjai mintegy 150 ezer madár élőhelyéül szolgálnak.