Világító felhőt kaptak lencsevégre az űrből

Különleges égi jelenséget kapott lencsevégre a Nemzetközi Űrállomás legénysége: július 22-én sikerült megörökíteni egy Mongólia fölött kialakult világító felhőt.
Az itt látható felvétel több mint 300 kilométeres magasságból készült, amikor a Nemzetközi Űrállomás Mongólia nyugati területe felett haladt át.
A közvetlenül napnyugta után megfigyelhető világító felhők számos tekintetben eltérnek a szokványos társaiktól. Rendszerint csak nyáron keletkeznek az északi vagy a déli félteke 50-dik szélességi körénél magasabb területeken. (Bár tavaly éppen arról adtunk hírt, hogy Budapest felett is megfigyelték ezt a nálunk ritka képződményt.)
A világító felhők a szokványos felhőkkel ellentétben nem a légkör alsó részében – a mintegy 12 kilométer magasságig terjedő troposzférában -, hanem a mezoszférában – 75-90 méteres magasságban – keletkeznek. Ezüstösen csillogó fényüket annak köszönhetik, hogy mivel nagyon magasan vannak, a már a látóhatár alatt lévő nap fénye még eléri ezeket, és visszaverődik róluk.
Az utóbbi időkben egyre gyakrabban figyeltek meg világító felhőket, amit több tudós a klímaváltozással hozza összefüggésbe. A jelenség körüli bizonytalanságot növeli, hogy többek között még az sem tisztázott, honnan származnak a világító felhőkben a vízgőz kicsapódásához szükséges kisméretű légköri szennyezőanyagok (kondenzációs magvak).
Forrás: NASA
Mint arról a National Geographic Online korábban beszámolt, a világító felhők kutatására és alaposabb megismerésére a NASA 2007 áprilisban kétéves programot indított el. Ennek keretében lőtték fel az AIM (Aeronomy of Ice in the Mesosphere) nevű műholdat is. A Földtől hatezer kilométer távolságban keringő műhold felülről figyeli a világító felhőket. Az elsődleges cél kideríteni, hogy a felhők képződésére szolgáló kondenzációs magvak földi eredetűek-e vagy sem, illetve pontosabb információt szolgáltatni a világító felhők keletkezéséről és „életciklusáról”.