Újabb közelképek készültek a Merkúrról

A Messenger űrszonda idén immár másodszor közelítette meg a Merkúrt, és eddig soha nem látott felvételeket készített erről az egyik legkevésbé ismert bolygóról. Ezt megelőzően csak több mint három évtizede „látogatott el” űrszonda a Merkúrhoz.
A 2004-ben fellőtt Messenger űrszonda pár hete – idén immár másodszor – 200 kilométerre közelítette meg a Naphoz legközelebb lévő bolygót. A sikeres manőver során eddig ismeretlen területekről készített felvételeket.
A NASA bejelentése szerint már eddig is káprázatos képekről van szó, és összesen 1200 felvétel készül a mostani közeli repülés során. A cél, hogy a felvételek segítségével Naprendszerünk legkisebb bolygójának lehetőleg teljes felszínét feltérképezhessék. A januári és a mostani manőverrel a bolygónak eddig soha nem látott részei tárultak fel. Már az év elején készült felvételek és a mostaniak is mutatják, hogy a bolygó felszínét igen erősen szétszabdalták a becsapódások keltette kráterek.
Az amerikai űrhivatal jelentése szerint a manőver eddig zökkenőmentesen zajlott. Az esemény jelentőségét az adja, hogy miközben a Földtől távolabb lévő bolygók – többek között a Jupiter, a Szaturnusz és a Mars – felszínéről már számos jól használható felvétel áll rendelkezésre, a Merkúrról legutóbb több mint harminc évvel ezelőtt 1974-1975-ben készített közelképeket a „Mariner 10” űrszonda. Túl azon, hogy a korabeli technikai feltételek miatt a képek minősége is hagy némi kívánnivalót maga után, akkor az űrszonda csak a bolygó egyik oldalát örökítette meg. A Merkúr felszínének 55 százaléka továbbra is ismeretlen maradt a tudósok előtt.
A Merkúr, melynek mintegy 4900 kilométeres átmérője csak alig több mint ezer kilométerrel nagyobb a Holdunkénál, az egyik legkevésbé ismert és kutatott bolygó. Ennek legfőbb oka a Naphoz való közelsége, ugyanis központi csillagunk nagyobb tömegvonzó ereje könnyen eltérítheti az űrszondákat a bolygó körüli pályáról. További problémát jelent az erős hőhatás is. Éppen ezek miatt a Messenger spirál alakú pályán közelítette meg a bolygót. A tervek szerint 2009 szeptemberében, a harmadik közeli repülés után 2011-től az űrszonda megközelítőleg a Merkúr pályáján kering majd a Nap körül, végül összesen mintegy nyolc milliárd kilométeres út után becsapódik a bolygóba.
Kapcsolódó cikkeink: