Haldokló sötétség

Írta VERLYN KLINKENBORG
Fényképezte JIM RICHARDSON

Ugorjunk vissza egy röpke pillanatra a 19. század fordulójáig, s induljunk el az akkori idők legnépesebb települése, London felé egy holdvilágos éjszakán! A nagyváros majd egymilliós népessége akkor már hosszú ideje jól elvolt a gyertyákkal, fáklyákkal, mécsesekkel, petróleumlámpákkal. Még csak imitt-amott világított gáz a háztartásokban, s egy teljes évtizednek kellett eltelnie, mire az utcákon is megjelentek a gázlámpák. Nagyon valószínű, hogy azon a képzeletbeli, holdsütötte éjszakán előbb orrontanánk meg London átható illatait, mintsem megsejtenénk a házak pisla fényeit.

Ma már az emberiség legnagyobb hányada többszörösen átfedő fénykupolák alatt éli az életét. A visszatükröződő, visszaverődő fénykévék, a túlvilágított városok és külvárosok, az ostorlámpák fényzuhatagában fürdő autópályák és gyárak kósza pászmái sűrű szövetű fényhálóba vonják életünk legtöbb színterét. Európa éjszakai égboltja egyetlen óriási, derengő fénykupolaként borul a kontinens fölé, s ugyanez áll az Egyesült Államok és Japán túlnyomó részére is. A dél-atlanti halászfl ották halogénizzós fényszórókkal csalják lépre a tintahalakat, lámpáik túlragyogják Buenos Aires és Rio de Janeiro éji látképét – még az űrből is jól látható a halászbárkák csalfa fénye. Mintha ellopták volna a csillagokat a nagyvárosok éjszakai égboltjáról – csak némi kósza fény maradt utánuk.

Az ember úgy vette birtokába az éjszakát, mintha valami új, érintetlen földet akarna meghódítani. Pedig nem volt új ez a világ: csupán az emlősök között is nagy számban akadnak éjszakai fajok. A fény, legyen bár természetes vagy mesterséges, sok állatot és növényt vonz mágnesként. Madarak ezrei keringenek az utak éjszakai verőfénye, a hatalmas stadionlámpák, katonai reflektorok, a tengeri fúrótornyok gázfáklyája körül végkimerülésig, amíg csak holtan nem hullanak a földre; éjszaka vándorló madarak tömege (főként a tapasztalatlanja) repül neki az agyonvilágított toronyházaknak. Az utcai lámpák körül keringő rovartömeg vonzza a denevéreket. Valószínűleg ez magyarázza, hogy Svájc egyes völgymélyi települései körül megcsappant az európai kis patkósdenevér egyedszáma, miután az utcákon erős fényű lámpákat helyeztek üzembe. A törpedenevérek hamar rájöttek, hogy a fény csalogatta rovarok rendszeres lakomát kínálnak. Ebben a bőségben aztán annyira elszaporodtak, hogy kiszorították élőhelyéről a kis patkósdenevért.

Mióta éjjelente odafent világol a fényszenynyezés örök teliholdja, az éjszakai rágcsálók, a gyümölcsevő denevérek, de az oposszum és a borz is sokkal elővigyázatosabban portyázik, mivel ha több a fény, ő maga is könnyű prédája lehet a nagyobb ragadozóknak. A fényszennyezéstől megzavarodva sok madár, köztük a rigó
és a fülemüle, a rendestől eltérő időpontban gyújt nótára, más madarak pedig sokkal korábban kezdenek költeni, mióta mesterséges fény nyújtja a nappalt és kurtítja az éjszakát. Ha tovább van világos, több idő jut a táplálkozásra – ez a változás teljesen átformálta egyes madarak költözési szokásait. Az Angliában áttelelő
kis hattyú egyik populációjának egyedei – mint a megfigyelések tanúsítják – ma már sokkal gyorsabban halmozzák fel a hosszú vonuláshoz szükséges zsírtartalékaikat, s így hamarabb indulnak el Szibéria felé, mint régen. Csakhogy a madarak nem véletlenül időzítik vonulásukat úgy, ahogy – ha a kelleténél hamarabb indulnak el, könnyen lehet, hogy túl korán érnek célba, amikor még nem megfelelőek számukra a létkörülmények.

A tojásrakáshoz készülő, sötét fövenyszakaszokat kereső tengeri teknősök ma már egyre ritkábban találnak mesterséges fénytől mentes partszakaszokat. A tojásból kikelő teknősbébi mindig a világosabb hely – eredetileg a Hold fényét erősebben visszaverő tenger – felé igyekszik, ám a parton sorakozó lámpák becsapják, eltérítik a helyes iránytól. Csupán Floridában száz- meg százezer kisteknős pusztul el emiatt évről évre. A békák sem jártak jobban a forgalmas autópályák közelében: életük ciklusait sok tekintetben tótágast állították a természetesnél milliószor erősebb éjszakai fények.

Minderről bővebben a National Geographic Magazin novemberi számában olvashat.