Marsbéli krónika

Írta: HORVÁTH ANDRÁS
Képek: PHOENIX SZONDA

„A Phoenix fedélzeti naplója, 2008. május 25/26. Ejtő ernyős és rakétás fékezés után sima leszállás a vörös bolygó északi sarkvidékének körzetében.Robotkar, kamerák és fedélzeti mérőműszerek
rendben” – a digitális adatok ciripelő áradatát szavakra fordítva így kezdődhetne az emberiség Marsra küldött 350 kilogrammos új követének első helyszíni jelentése. Az idegen értelmes lények (vagy a Földről majdan érkező látogatók) számára összeállított dvd-üzeneten túl az amerikai űrszonda kanadai, svájci, német, dán és finn műszereket vitt messzi állomáshelyére.

Első képei azt is megmutatták, hogy legfontosabb küldetése – a vízjég keresése szempontjából – kitűnő helyre érkezett a nagykövet: hazája sarkvidékének tartósan fagyott talajához hasonlatos területre, amelyet éppolyan sokszögű alakzatok tarkítanak, akár a földi permafrosztot.

Földi megbízóit akkor érte az első igazi meglepetés, amikor a Phoenix bonyolult feladatokra: ásásra-fúrásra, mintavételre, fizikai mérésekre, sőt képek készítésére is alkalmas robotkarja bekukkantott az űrszonda hasa alá. Ekkor derült ki, hogy a Phoenix igazából vékony, vöröses porréteg borította jégmezőre szállt alá. Igaz, a Mars Odyssey szonda már 2002/2003-ban kimutatta, hogy a marsi nyáridőben elég sok vízjég lehet a sarki talaj egyméteres felső rétegében; arra azonban, hogy a felszínhez ilyen közel, alig 5-7 centiméterre legyen, senki nem számított.

A szonda déli irányba néző lába alatt két sima jégfolt tűnt elő, amely erősen visszaverte a napfényt,
mivel a fékezőrakéták lefújták róla a Mars porát. A keleti részen egy rücskös jégdombocska látszott, amelyet szintén letakarított a hajtómű sugara. A robotkart azonban nem úgy tervezték, hogy a szonda alól jeges talajmintákat vehessen – így végül a szabad északi oldalról gyűjtötte be a vizsgálati anyagot. A kiásott mintákkal viszont több gond akadt…

„A Phoenix fedélzeti naplója, május 29. Sol 4, azaz a negyedik marsi nap. Felkészülés talajelemzésre. Hiba! Hiba! A tega ionizátora zárlatos!”

Az erősen csomós mars talajt ugyanis rázással próbálták átjuttatni az elemzőkészülék nyílásán, a mozgatás viszont valahol rövidzárlatot okozott. Az összekapart vízjég pedig elillant, mire a műszerekbe került. A földi irányítók végül kifundálták, hogy tizenhat kis lyukat fúrnak a talajba, s így szereznek kellő mennyiségű jeges anyagot.

A fedélzeti műszerek – mint a mikroszkóppal is fölszerelt meca kémiai labor és a tega anyagelemző kemence – a vízjégen kívül ásványi sókat, sőt még kalcium-karbonátot is kimutattak a mintákban.

A láthatárt vizslató kamerák pedig ritka jelenséget: több apró porförgeteget figyeltek meg a Phoenix közelében. A meteorológiai állomás közben folyamatosan regisztrálta a szél sebességét és a (mínusz 30–90 fokos) hőmérsékletet. A marsi nyár végén azután vékony hó- és dérréteg jelent meg pár órára a robotkar vájta gödrökben és a felszínen. Mi több: a légkört kutató lézerszonda kimutatta, hogy 3 kilométeres magasságban már szállingózik a felhőkből a hó.

„Phoenix fedélzeti napló, 2008. november 2. Alacsony napállás. Porosabb égbolt. Felhőzet nő. Egyre csökken a hőmérséklet. Energia fogytán. Készenléti üze… Kikapcs…”

SOL 0 (2008. május 26.) A marsi sarkvidéken talált sokszögletű talajalakzatok a földi perma froszt – más néven örökfagy – képződményeire emlékeztetnek.

SOL 5 (május 30.) Tiszta, világos jégfoltok látszanak a Phoenix lábai alatt, ahonnan a fékező hajtóművek fúvókái (fent) félresöpörték a Mars porát.

SOL 113, SOL 43 (szeptember 18. és július 8.) Homokozó a Marson: az ásókar kis halmokba rakta a talajt. Hamis színekkel (balra) előtűnik a jég; a gödör szélét dér lepi.