A terítéken Brazília! 1. rész – Amazónia

Írta: VIDÓ ILDIKÓ
Fényképezte: GÖMÖRI ESZTER

Budapesttől 3 plusz 9 óra repülés a főváros, Brasília, ugyanakkor 5 óra időnyeresége van az embernek. A város 1956–60 közt épült, különösebb érdekességet nem látunk benne. Salvador, majd Rio után 1960-ban lett az ország fővárosa és közigazgatási központja. A repülőgép vagy madár formájúra tervezett város központi részén találhatók a minisztériumok, a parlament és az irodák.

Az itt dolgozók egy része a kertvárosi részben lakik, mások hétfőtől péntekig szállodákban alszanak, majd hétvégére hazamennek a családjukhoz, s a hotelek kiürülnek. A városban alig van gyalogosforgalom, járdák is csak néhány helyen vannak, és ahol vannak, ott is csak azért, hogy az emberek eljussanak autóikhoz illetve a buszokhoz. Az autók itt nem benzinnel, hanem alkohollal működnek, amelynek ára feleannyi, mint a gázolajé. A benzinkutaknál nem is látni a benzinárakat. Brasíliában a latin-amerikai metropolisoktól eltérően egyáltalán nincs szegénynegyed, afféle favella, hiszen döntően a közigazgatásban dolgozók laknak es dolgoznak a városban. Az utcák jellegzetes fákkal vannak tele, az egyik mangótól roskadozik, a másikon a tűzfa lángvörös virágai díszlenek. Láthatunk továbbá brazilfát, amelynek pirosas nedvét festék készítéséhez használják. Ezért jöttek ide a 16. században a portugálok, és az országot is erről nevezték el. Erős zöld levelének és sárga virágának színe mindenhol a brazilokat képviseli, a zászlójuktól a focicsapatig.

De már utazunk is Amazóniába, amely több államot is magába foglal, s amelyet átszel a világ legbővizűbb folyója, az Amazonas. Nevét onnan kapta, hogy a portugálok érkezésekor olyan törzsek éltek itt, ahol a nők voltak a harcosok, a harcos amazonok. Állítólag gyermekek születésekor a fiúkból csak annyit tartottak meg, amennyi a szaporodáshoz szükséges volt, a többieket lemészárolták. A legenda szerint az egyik mellüket is levágták, mégpedig azért, hogy az íjat kényelmesen tudják keresztbe vetni a vállukon!

Az Amazonas két fő és nagyon sok mellékágból áll, előbbiek a Rio Negro és a Rio Solimões. A két folyó igen különböző: a Rio Negro, ahogy a neve is mutatja, sötét, a belehordott szerves anyagoktól, valamint a belemosott laterites talajtól vöröses-barnás színű. Vize kissé savas, aminek következménye, hogy egészen más a flórája és faunája, és a turisták számára föltehetően nem mindegy, hogy itt nincsenek moszkitók. A másik ág vize világos, és a belemosott agyagos talajtól sárgás színű. Ez az ág hidegebb is, így több hal és más állatfaj él benne.

Esőerdő részlet

Egy ECOPARK-ban lakunk, amit az esőerdő szélén alakítottak ki, kényelmes bungalókkal, légkondicionálóval. Igyekeznek mindenhez természetes anyagokat használni. Az ECOPARK programja egy majomrezervátummal indult, ahol a hatóságok által elkobzott, korábban illegálisan befogott és eladásra szánt majmokat próbálják visszaszoktatni a vadonhoz. Az állatok eleinte ketrecben vannak, később szabadon engedik őket, de sokáig visszajárnak, hiszen ez afféle bázis nekik: ha például nem találnak elég élelmet, ide mindig visszajöhetnek. A rezervátumban jelenleg 26–28 majom él, egy-kettő van köztük, amelyik az emberrel barátságos, és kissé háziállatként viselkedik.
Háromórás sétát teszünk az esőerdőben, de az itt elő jaguárral sajnos (vagy nem is annyira?) nem találkozunk, a nagymacska általában messze elkerüli az embert.

Tukán

Látunk azonban sokféle érdekes gyógynövényt, amit az itt élő törzsek használtak pl. gyomorfájásra, de olyannal is találkozunk, amit gyertyaként lehet használni, illetve, amit bájitalba kevernek. Két indián vezetőnk közül az egyik abból a marau törzsből származik, ahol a férfivá avatás úgy történik, hogy a kezüket huszonkétszer kell beledugni egy olyan kesztyűbe, ami tele van egy speciális fajta termeszhangyával, amelynek a csípése olyan fájdalmas mint a darázsé.

Indián termeszhangyákkal

A mi vezetőnknek 4 évig tartott, amíg férfivá érett! Ezekkel a termeszekkel mi is összeakadunk, de szerencsére senkit sem csíptek meg közülünk. A turistákat piranha-horgászatra is elviszik. A Rio Negro egyik mellékágában vagyunk, itt kb. 30 féle piranha él. Mindenki megpróbálkozik a horgászattal, sikerrel azonban csak vezetőnk jár: ő hármat is fogott.

Piranha

A kifogott halak kb. 15 cm-esek, rettegett fogazatuk jól látszik. A következő este kajmánlesre indulunk, de csak egy kicsi, 3 éves példányt sikerül találni, amit kiemelnek a csónakba, sőt, meg is lehet simogatni, bár nem hiszem, hogy egy vadállat kedveli a simogatást! De a jelszó azonban itt is a következő: mindent a turistáért! Persze, a jól fizető turistáért. A legérdekesebb, amire nem is számítunk, egy lajhár, amely éppen készül átúszni a folyót. Ez végül nem sikerül neki, mert csapatunk kifogja a csapzott állatot, kiviszi a partra, és felteszi egy fára.

Egynapos hajóutunkon meglátogatunk egy kaucsukültetvényt, ahol megmutatják, hogy hogyan vágják meg a kaucsukfát és fogják fel a nedvét, valamint azt is, ahogy utána egy fadarabra tekergetve tűz fölött forgatják, amíg összeolvad egy nagy gombóccá, amit aztán a piacon eladnak. Amazónia a gumitermelés központja. Meglátogatunk egy indián falut is, amelynek házai cölöpökre épültek, ugyanis nagyobb esőzések után a folyó sokszor kiönt a medréből. A falunak kis katolikus temploma és iskolája is van, és természetesen egy bazár is található, ahol kézműves dísztárgyakat árulnak a turistáknak.
Kíváncsiak vagyunk az esőerdőirtás mértékére. A legnagyobb mértékű pusztítás a déli részen történik, ahol az erdő helyén szójaültetvények vannak.

Indián harcos; fotó: Gömöri Eszter

A folyóhoz közelebb eső részeken már egyre több védett nemzeti park található, ahol az erdő irtása szigorúan tilos. Vannak védett indián rezervátumok is, ahová nem tanácsos bemenni. Aki mégis vállalja a kockázatot, csak magára számíthat, felelősséget nem vállalnak érte. Könnyen megtámadhatják, és az is előfordulhat, hogy megölik! A folyó közelében lakik a marau indián törzs is, amelyből egyik vezetőnk származik.
Amazóniában alig van út. Az atlanti part közelében fut egy észak–déli irányú autóút, a rá merőleges kelet–nyugatinak viszont még csak egy kis része épült meg. Közlekedni leginkább csónakkal lehet a folyókon es a mellékágakon, a folyók az év nagy részében bővizűek, így hajózhatók. Másik lehetőség a repülés. Amazónia fővarosában, Manausban repülőtér is található.

Folytatjuk

Kapcsolódó cikkünk:
A terítéken Brazília! 2. rész – Iguacu, Rio