Végzetes dinócsapda
Talán a halódó zsákmány rikoltása, talán az oszló hús bűze csábította az iszapgödörhöz a dinoszauruszt. Akármi csalta is kelepcébe zsákmányát, a ragadozó csakhamar elfeledte, mert őt is halálos ölelésébe vonta a dágvány.
Írta: Peter Gwin
Fényképezte: Ira Block
Történetünk helyszíne az északnyugat-kínai Junggar-medence, egyik főszereplője pedig egy ott feltárt kövülettömb. Ez a kődarab csak egy része annak a bámulatos leletegyüttesnek, amelyet két paleontológus, James Clark és Xu Xing hozott napvilágra az eltelt hét évben a National Geographic Society támogatásával.
A nagy jelentőségű felfedezéseik föllebbenthetik a fátylat a földtörténet 155-165 millió évvel ezelőtti, rejtelmes időszakáról, a kontinensek szétdarabolódásának és a dinoszauruszok evolúciójának mozgalmas koráról. Abban az időben a szárazulatok és az állat populációk szétválása nyomán sok új ág sarjadt a dinók törzsfáján. Kialakult a dinoszauruszok sok ma ismert csoportja, a többi között a tülkös ceratopsziák, a tirannoszauruszok, a páncélos sztegoszauruszok családja.
A kutatók nagy bánatára csak gyéren kerülnek elő szárazföldi ősmaradványok ebből a tízmillió évnyi korszakból. „Addig az időig látunk visszafelé. Onnan nincs tovább” – fejti ki Clark, a George Washington Egyetem professzora. Clark, valamint a pekingi Gerinces Őslénytani és Paleoantropológiai Intézet ifjú tudósa, Xu 2000-ben elment terepszemlére a Junggar-medencébe, majd egy évre rá nagy létszámú expedíció indult az ottani – világritkaságnak számító – középső jura kori kőzetkibúváshoz, az úgynevezett Shishugou-formációhoz. Arrafelé, a vulkánokkal tűzdelt hegyvonulat lábánál 160 millió éve még mocsaras volt a vidék, mára viszont homoksivatagos pusztasággá lett a Góbi nyugati peremén fekvő táj. „Szándékosan olyan területet választottuk ki, ahol sok kisebb kövületet láttam” – magyarázza Clark.
Az apró őslények maradványai általában ritkák, és nehezebb rájuk lelni, mint az óriásokéra, folytatja a professzor, amellett a masszívabb csontvázak feltárása – amilyen például a soktonnás szauropodáké is – akár egy egész ásatási szezont elvihet. Clark és Xu így inkább a menynyiségre ment, abban a reményben, hogy sok új adalékkal gazdagíthatják a dinók históriáját.
Minderről a National Geographic Magazin januári számában olvashat.