Hogyan helyezkednek el a kontinensek 250 millió év múlva?

Kontinenseink szinte szemmel látható ütemben mozognak: mozgásuk gyorsasága csaknem eléri az emberi körömnek a növekedését. És bár 250 millió év rettenetesen soknak tűnik, Földünk életében arányosan számítva mindössze négy napnak tudható be. Christopher Scotese, az amerikai Texas Egyetem geológusa és kollégái a közelmúltban arra vállalkoztak, hogy megjósolják e négy „földi” nap történéseit.

50 millió még elmegy, no de 250 millió?!

Az amerikai geológus elsőre kissé amatőrnek tűnő, ám tartalmában annál érdekesebb honlapján (www.scotese.com) az érdeklődők lépésről-lépésre követhetik, mi történik szárazföldeinkkel és tengereinkkel az elkövetkezendő 250 millió évben. Grafikák és multimédiás mozgóképek mutatják meg azt, amit egyre több kutató feltételez: a ma még egymástól igencsak nagy távolságban lévő kontinensek közelednek egymáshoz, sőt, négy „földi” nap múlva teljesen egymásba is olvadnak.

„50 millió év szinte csak egy ugrás, alig néhány óra az autópályán. Hogy hogyan is fog kinézni Földünk felszíne 250 millió év múlva, az azonban már komoly kihívás” – nyilatkozta a New York Times-nak Scotese. Az igazi nehézséget nem is a kontinensek elhelyezkedése jelentette, hanem inkább az, hogy mi fog történni a tenger mélyén fekvő szubdukciós zónáknál, ahol a földkéreg egyes lemezei a másikak alá buknak.

A kontinensek 100 millió éve

És akkor hogyan is fog kinézni?

Végül a jelenlegi mozgások figyelembe vételével elkészült az amerikai kutató jóslata, és vele együtt azok az animációk is, melyek mindenki számára közérthetően illusztrálják, hogyan forrnak ismét egybe a világ kontinensei.

Scotese szerint jó 50 millió év múlva immáron nem fog létezni sem a Földközi-tenger, sem a Vörös-tenger. Afrika lassan rátolódik Dél-Európára, miközben az így egyesült afrikai és eurázsiai kontinens az óramutató járásával megegyező módon elfordul. Ennek következménye, hogy a mai Nagy-Britannia közeledik majd az Északi-sark, Szibéria pedig az Egyenlítő felé. Amott egyre hidegebb lesz, emitt viszont lassú olvadás következik be. Az amerikai kontinens mindeközben éppen ellenkező irányba fordul el, a Kaliforniai-félsziget pedig felpöndörödik északi irányba. Ennek következtében Los Angeles előbb San Francisco elővárosává válik, majd „nemsokára” el is hagyja azt, végül Alaszka déli részéhez kúszik.

A kontinensek ma

100 millió év múlva az Atlanti óceán sem tágul már tovább, sőt 150 millió év múlva megindul az a folyamat, amelynek következtében 250 millió év múlva teljesen el is tűnik majd ez az óceán. Amerika lassan ráfarol az addigra már egységesült afrikai és eurázsiai kontinensre. Eközben Ausztrália is észak felé veszi az irányt és összeér Ázsia déli részével, akárcsak a szintén északi irányba haladó Antarktisz. Az Indiai-óceánt közre fogva pedig létrejön a Scotese által Pangea Ultimának nevezett egyetlen kontinens, amelyet az immáron hatalmassá terebélyesedett Csendes-óceán fog körül.

Mások másként

Scotese persze nem az egyetlen geológus, aki a kontinensek jövőbeli mozgásán gondolkodik. Sergej A. Pisarevsky, a nyugat ausztráliai egyetemen működő Tectonics Special Research Center munkatársa másként látja a kontinensek jövőjét. Szerinte ugyanis nem az Atlanti-óceán, hanem éppen a Csendes-óceán fog eltűnni, hogy Amerika és Ázsia az óceán helyén összeérjen. Pisarevsky és több kollégája is azonban hangsúlyozza, a kontinensek mozgását megjósolni nem egyszerű.

A kontinensek 100 millió év múlva

Az, hogy egyáltalán mozognak a kontinensek, például még a 20. század elején sem számított evidenciának. Bár már korábban felfigyeltek rá, hogy az amerikai kontinens partvonala milyen jól illeszkedek Afrikához és Európához, tudományos folyóiratban először 1910-ben fogalmazta meg a kontinensek mozgásának tételét Alfred Wenger német geológus. Bizonyítékai ugyanakkor nem hatották meg különösebben kollégáit, így a lemeztektonikai vizsgálatokat csak a második világháborút követően kezdték el komolyan venni.

A kontinensek mozgásának tétele a múlt század hetvenes éveiben vált elfogadott tudományos tétellé, ám egészen a legutóbbi időkig ez a mozgás elsősorban távolodó, az őskontinens „szétrobbanását” követő mozgásnak számított. Nemrégiben azonban felállították azt a hipotézist, amelyet követve Scotese is megrajzolta térképeit, és amelynek lényege, hogy a mozgás iránya megfordul, a kontinensek ismét egymás felé fognak tartani, egészen addig amíg létre nem jön a jövő „őskontinense”, a Pangea Ultima.

A kontinensek 200 millió év múlva