Különleges felvétel egy furcsa légköri jelenségről

A halójelenségek akkor keletkeznek, ha a nagy magasságban (hat kilométer fölött) képződő fátyolfelhőkben (cirruszfelhőkben) lévő jégkristályokon megtörik a fény. A jégkristályok mennyisége, alakja, valamint a napállás függvényében a jelenség különböző típusú és intenzitású lehet. Halójelenségek egészen a föld közelében is kialakulhatnak, amennyiben a fény az úgynevezett gyémántporon törik meg illetve verődik vissza. A gyémántpor szintén apró jégkristályokból áll, amely voltaképpen a levegő páratartalma, amely kellően hideg időben megfagyva lebeg a levegőben.

A képen látható horizontkörüli ív a Nap irányában helyzkedhet el, ellentétben a közismert szivárvánnyal, amely a Nappal szemközti égrészen tűnik fel. A horizontkörüli ív létrejöttéhez szükséges, hogy a Nap legalább 58 fok magasan álljon, így ritkasága hazánkban csupán annak köszönhető, hogy mindössze néhány nyári héten át jár a Nap olyan magasan, hogy ez a lehetőség adott legyen. Az ív nevéből is következik, hogy a Horizonttal közel párhuzamosan áll, kis magasságban, a Napnál mintegy 44-46 fokkal lejjebb. Ezt legkönnyebben oly módon számolhatjuk ki, hogy a teljesen kinyújtott karunkat magunk elé emelve úgy, hogy a kisujjunk a Napnál legyen, két nagyarasznyi távolságot kimérünk az égbolton a Nap alá. A jelenség sokszor csak töredékében látható, attól függően, hogy a megfelelő jégristályokat adó felhőzet milyen kiterjedésű, a többi halójelenséghez hasonlóan ez is lehet egészen halvány, illetve nagyon intenzív színű is. A halójelenségek színei a fénytörés fizikai okainál fogva a Naptól indulva minden esetben a pirostól a kékig terjednek, így a horizontkörüli ívnél is a Naphoz közelebb eső részen piros, míg a Horizonthoz közelebbi részén kék színek láthatók. A képen látható felvétel Washington és Idaho állam határán készült.

A halójelenségek (pl. a 22 fokos haló, a melléknap, parhélikus kör, naposzlop, stb.) közül nehéz lenne eldönteni, hogy melyik a leglátványosabb, hiszen a körülmények függvényében változhat intenzitásuk, színességük. Néha több jelenség is megfigyelhető egyidőben, szerencsés esetben igen intenzív színű gyűrűk, ívek, vonalak jelenhetnek meg az égen, amelyek maradandó élményt adnak a megfigyelőnek. Leggyakrabban a melléknapok és a 22 fokos haló látható. A Hold körül ugyanilyen jelenségek jönnek létre, ezek némelyikét sokkal könnyebb észrevenni, mint a Nap körülieket, hiszen a Hold fénye nem vakít, így könnyebben vizsgáljuk át tekintetünkkel a körülötte lévő égboltot. Éjszaka a jelenségek színe kevéssé látható, de ennek az oka csak annyi, hogy a szemünkben éjjel nem a színlátásért felelős sejtek aktívak. Halók az egész világon bárhol megfigyelhetők, azonban az alacsony napálláshoz kötöttek gyakoribbak a sarkvidéken, ahol ráadásul a hideg miatt a gyémántpor is gyakori oka lehet a jelenségeknek. A gyémántporon kialakuló halók színei intenzívebbek, a jelenségek összetettebbek lehetnek a fátyolfelhőn láthatókénál, ráadásul a hosszú sarkvidéki nappal idején gyakrabban állhat fenn megfelelő körülmény is a létrejöttükhöz.

Amikor halójelenségeket figyelünk, nagyon vigyázzunk, hogy semmiképpen ne nézzünk közvetlenül a Napba, mert ez súlyos látáskárosodást, akár vakságot is okozhat. A legcélszerűbb úgy figyelni az eget, hogy valamely tereptárgy (épület, oszlop, szobor, fa, stb.) árnyékába állunk, amely a Napot elfedi, de a körülötte lévő égrészt szabadon hagyja. Ha nincs ilyen lehetőség, akkor a kezünket a szemünk elé emelve takarjuk el a Napot! Mivel az égbolt a Nap felőli oldalán elég fényes, érdemes a jelenségek figyeléséhez napszemüveget vennünk, ám ne feledjük, hogy a napszemüvegen át sem szabad a Napba nézni!

A cikk Landy-Gyebnár Mónika és Kiricsi Ágnes közreműködésével íródott.