Filléres földrengés-jelző műszer Tajvanról
Kis és olcsó földrengés-előrejelző műszert fejlesztett ki egy Tajvan legjobb egyetemeiről verbuválódott kutatócsoport. Az eszköz pontosabb az USA-ban használt technológiánál.
Tajvani szakemberek egy kicsi és olcsó eszközt fejlesztettek ki a közelgő földrengések erejének gyors becslésére – nyilatkozta a feltalálók egyike. A fémeszköz körülbelül akkora, mint régi egy szalagos magnó. Jól érzékeli a közelgő földrengés sebességét és gyorsulását, valamint annak tényleges nagyságát is megbecsüli. „Utóbbi képessége figyelmeztetheti a vonatokat, hogy lassítsanak, vagy a földgázellátó vállalatokat, hogy ideiglenesen zárják el a csapokat” – jelentette ki Vu Jih-min, a Tajvani Egyetem geotudományi tanszékének munkatársa, a kutatócsoport vezetője.
„A műszer pontosabb, mint a tengerentúlon használt hasonló technológia, és ha piacra kerül, az ára mindössze 300 amerikai dollár körül lesz. A műszer ugyanis egy néhány dollárért megvásárolható chipet használ” – tette hozzá Vu, akinek csapata öt éven át dolgozott a találmányon.
„Fél perc alatt meg tudjuk mmondani a rengés pontos erősségét” – mondta el Vu a bejelentéskor. Hozzátette, hogy az eszközt a földrengéstől eltekintve teljesen rázkódásmentes helyre kell rögzíteni. A műszer nagy szolgálatot tehet Tajvanon, ahol a természeti csapások közül a pusztító trópusi ciklonok (tájfunok) mellett a földrengések okozzák a legtöbb anyagi kárt. A földmozgások gyakoriságát jól szemlélteti, hogy az elmúlt két és fél hétben húsz kisebb rengést észleltek. A találmányt elsősorban iskolák, vasutak és atomerőművek használhatnák, alkalmazása előtt azonban a műszert csatlakoztatni kell a számítógépes figyelmeztető rendszerekhez.
Kapcsolódó cikkek: