Alaszka olvadó gleccserei megemelik a szárazföldet

Morgan DeBoer földtulajdonos 1998-ban kilenclyukú golfpályát létesített a dél-alaszkai Glacier Bay (Gleccser-öböl) szájánál, ahol fél évszázada, amikor a családja ideköltözött, még víz hömpölygött. „Ma már az év legnagyobb dagályai sem érik el a pályát” – mondta el DeBoer, aki olyan terveket forgat a fejében, hogy hamarosan további kilenc lyukkal bővíti ki létesítményét.

A jelenséget több tényező egymásra hatása okozta. Dióhéjban a magyarázat a következő: az elolvadó gleccserek súlyától felszabaduló földkéregdarabok fölemelkednek. Ez az izosztázia jelensége. Hasonló folyamat játszódott le a földtörténeti közelmúltban a jégkorszak végén, amikor az északi területek megszabadultak a hatalmas kiterjedésű belföldi jégtakaró roppant súlyától, s ez például Skandináviában több tíz méteres partemelkedést eredményezett, amiket a parti színlők alapján pontosan meghatározhatunk. A terület emelkedése nagyobb mint a felmelegedésből illetve a sarki jégtakaró elolvadásából következő ún. eusztatikus tengerszint-emelkedés. A viszonylagos tengerszint tehát csökken, méghozzá „a valaha feljegyzett legnagyobb ütemben” – olvasható egy 2007-es szakértői jelentésből.

A Juneau jégmező környékének tagolt partvidéke műholdképen. (Forrás: Google Earth)

A geomorfológusok szerint a több mint kétszáz éve kezdődött kiterjedt gleccserolvadások nyomán Grönlandon és néhány más helyen is előfordult hasonló jelenség. Dél-Alaszkában viszont jóval látványosabbak a következmények, ugyanis az itteni jégárak minimum tíz métert hátrálnak minden évben.

Az International Herald Tribune internetes kiadása szerint a tengerszint süllyedése következtében kiszáradnak az óceánnal hidrológiai összeköttetésben lévő parti lápok és mocsarak. A tengerből előbukkanó új szárazföldek pedig tulajdonjogi kérdéseket is fölvetnek, miközben a gleccserek olvadékvize nagy mennyiségben szállítja a parti vizekbe a jégárak törmelékét, és fennáll a veszély, hogy ennek következtében feltöltődnek az egykor hajózható csatornák. Néhány évtizeddel ezelőtt a Juneau és Douglas szigete között húzódó Gastineau-csatornán még rendszeresen haladtak át nagy hajók. Mára apálykor már csak sár borítja a területet, s az emberek gond nélkül átgázolhatnak rajta ilyenkor. Még futóversenyt is rendeznek rajta: a „mendenhalli sárfutást”.

Egyre több a parti zátony

„A folyamat végére Douglas szigete várhatóan összenő a szárazfölddel. Amennyiben ez bekövetkezik, a mendenhalli vizes élőhely, egy 1600 hektáros védett lápvidék pusztulásra van ítélve.” – vélekedett Eran Hood, a délkelet-alaszkai egyetem hidrológusa, a 2007-es jelentés egyik szerzője.

A változás egyes helyeken olyan gyors ütemű, hogy azoknak a kajakosoknak, akik a területet néhány évvel ezelőtt kiadott térképek segítségével kívánják bejárni, sok szakaszon már fűvel benőtt zátonyokon kell végiggyalogolniuk, illetve cipelniük vízi járműveiket. Egyes zátonyokon már kisebb fák is növögetni kezdtek.

A lazacok is veszélyben

A parti vizes élőhelyek végveszélybe kerülése mellett a lazacállományt is fenyegetik a változások. „Ennek a vidéknek éltető eleme a visszatérő lazac. Mi történik, ha visszajönnek, és kiszáradt folyómedreket találnak? A lazac identitásunk része” – nyilatkozta Bruce Botelho, az alaszkai főváros, Juneau polgármestere, a 2007-es jelentést készítő szakértői tanács összehívója.

A jelentés szerint az utóbbi kétszáz év során szárazföld akár három métert is emelkedett a tenger szintjéhez viszonyítva, s a jelenlegi tendencia alapján 2100-ra még egy további méterrel fog magasodni. Az emelkedés üteméhez az izosztatikus mozgások mellett tektonikai események is hozzájárulnak. A pacifikus kőzetlemez az észak-amerikai lemez alá történő bukása hozta létre az egész kontinens nyugati partján végighúzódó lánchegységet, s a folyamat még ma is tart, itt Alaszkában is, így Juneau és erdős-dombos környezete még jobban kitüremkedik majd. Ha a tektonikát és a gleccserek hatását összeadjuk, felfoghatatlan mértékű változást kapunk” – jelentette ki Bruce Molnia, az amerikai szövetségi geológiai hivatal munkatársa.

A szakember szerint Gustavusban, ahol DeBoer golfpályája található, évente csaknem hét centiméterrel emelkedik a föld, s ezzel a település „Észak-Amerika leggyorsabban emelkedő pontja”. DeBoer egyébként a golfpálya kibővítés mellett a természetvédelmi hatóságokkal is felvette a kapcsolatot, akikkel arról tárgyal, hogy tengerből kiemelkedett új birtokának egy részén védett területet létesítenek. Megteheti, mondja, mivel a dagály határvonala egy mérfölddel tolódott ki a tenger felé, amióta családja ideköltözött.

Részlet az olvadó Mendenhall-gleccserről

A huszonnyolc éves Kristin White tanárnő az alaszkai fővárostól 21 kilométerre északra fekvő Hainesben nőtt fel, ahol általános meggyőződés szerint Alaszka legszebb jégfolyója, a 21 kilométer hosszú Mendenhall-gleccser található. A jégár 1767 óta már 4 kilométerrel lett rövidebb, s a nyomában történő izosztatikus emelkedések következtében a fiatal hölgy családjának birtoka is gyarapodott. Ez azonban nem okoz különösebb örömöt neki. A gleccser zsugorodását végtelen szomorú dolognak tartja, és ahhoz hasonlítja, mintha valaki a hegyek között élne, és egyszer csak a megszokott csúcsok kezdenének eltünedezni.