Aurél, Placid, Attila2024. október 05., szombat
Föld

30 év alatt közel 30 százaléknyit zsugorodtak a Fehér-Kordillerák gleccserei

2009.07.15.Admin
National Geographic Magyarország

A Perui-Andok leglátványosabbnak mondott vonulatának jégtakarója 3 évtized alatt 27 százalékát veszítette el.

„A perui Vízügyi Hatóság (ANA) gleccserszakértőinek tanulmánya, amelynek keretében 2003-ban készült műholdfelvételeket elemeztek, rámutat arra, hogy a Kordillerák gleccsereinek felülete, amely 1970-ben még 723 négyzetkilométer volt, 1997-re 611 négyzetkilométerre, 2003-ra pedig 527 négyzetkilométerre csökkent, a gleccserek olvadásának gyorsulásáról tanúskodva” – jelentette be Marco Zapata, a Gleccsertani Osztály vezetője, az Adina hírügynökségnek nyilatkozva.

Meglepő módon a hegylánc gleccsereinek száma – a korábbi egységes jégárak szétdarabolódása következtében – szaporodott: míg 1970-ben 722 volt, 2003-ban már 755 jégnyelv nyújtózott a lejtőkön. „A jégfelület csökkenésével párhuzamosan a gleccserek osztódnak, néhány új tó jelenik meg, a létező tavak méretei pedig megnőnek” – fejtette ki Zapata.

A szakember szerint az 5240 méter magasan fekvő Pastoruri-gleccser felületének 40 százalékát veszítette el, kétfelé osztódott, és félő, hogy 10–15 éven belül teljesen eltűnik.

A perui fővárostól, Limától 400 kilométerre északra található Fehér-Kordillerák az Andok egyik leglenyűgözőbb hegyvonulata, mintegy harminc 6000 méternél magasabb csúcsa van, közöttük Peru „teteje”, az UNESCO világörökség listáján szereplő 6768 méter magas Huascaran. A hegység a nevét onnan kapta, hogy – bár a nagyarányú olvadást ezt veszélyezteti – ez a világ legkiterjedtebb állandó hóval és jéggel borított trópusi övben fekvő hegylánca.

A perui szakértő szerint az ország gleccserei 1948 és 1976 között évente 8–9 métert húzódtak vissza, mára ez az ütem évi 20 méterre nőtt. A perui jégárak úgynevezett trópusi gleccserek, amelyek sokkal érzékenyebbek az általános felmelegedésre – tette hozzá.

Peruban a gleccserek összfelülete 1970-ben még 2041 négyzetkilométer volt, egy negyedszázaddal később pedig ez 1594 négyzetkilométerre esett vissza.

Kapcsolódó cikk:
Huszonöt éven belül eltűnhetnek az Andok gleccserei

Hozzászólások

Szinte teljesen szabályos kör alakú erdő nő egy vulkán körül

Szinte teljesen szabályos kör alakú erdő nő egy vulkán körül

Az új-zélandi vulkán körül található erdő formája nem a véletlen műve.

Romlik a tavak jégminősége a klímaváltozással

Romlik a tavak jégminősége a klímaváltozással

A tavi jég sok helyen a téli sportok szerelmesei vagy épp a közlekedők számára jelent fontos helyszínt.

Különös, zebracsíkos követ talált a Perseverance marsjáró

Különös, zebracsíkos követ talált a Perseverance marsjáró

A Perseverance rover már nagyjából egy hónapja mászik felfelé a Jezero-kráter pereme felé, hogy ősi köveket keressen.

Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

Egy 450 millió fényévre lévő elliptikus és egy spirálgalaxis találkozását, ami több százmillió éve történt, az űrteleszkóp infravörös tartományban örökítette meg.

A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

Mint egy délibáb, úgy csillogtak a hófehér dűnék, melyhez bámulatos panorámát nyújtott a bárányfelhőkkel tarkított kék égbolt, háttérben pedig a csipkés hegycsúcsok. Akár egy tökéletesen megkomponált festmény.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket