Egy hét az űrben

Keresztül a Vilkágegyetemen
Az Utazás az Univerzum peremére egyetlen, vágás nélküli felvételfolyama azt mutatja meg, hogy mit látnánk űrhajónk ablakából, ha képesek lennénk keresztülszelni a teljes világegyetemet. Neil Armstrong Holdon hagyott lábnyomai mellett elsuhanva előbb felkeressük a fényesen világító Vénuszt, majd elhaladunk a Merkur, e szinte teljes egészében vasból álló kicsiny bolygó mellett, amely valószínűleg egy régen létezett sokkal nagyobb égitest maradványa. A Mars a szélsőségek bolygója: az itt tomboló tornádókhoz és az itt található vulkánokhoz és kanyonokhoz hasonló nincs a Földön; de egzotikum tekintetében a Jupiter se marad le mögötte, hisz körülötte évszázadok óta egy – méreteit tekintve a Földnél háromszor nagyobb – „vörös vihar” tombol! A Szaturnusz Titán nevű holdján igazi földbéli táj fogad minket: a szárazföldeket folyók, tavak és óceánok tagolják, ám ezek anyaga nem víz, hanem folyékony metán. Létezhetett itt valaha élet?

Amikor már több mint 90 billió kilométerre járunk a Földtől, belépünk az Epsilon Eridani csillagrendszerbe, amelynek por és jég alkotta látványos gyűrűi saját Naprendszerünk 4, 5 milliárd évvel ezelőtti kialakulását juttatják eszünkbe. Még tovább haladva, elérkezünk a Nappal körülbelül azonos korú Gliese 581 csillaghoz, amelynek egyik bolygóján – csillagától való távolsága alapján – elméletileg élet is előfordulhat. Keresse fel velünk a világegyetem bölcsőjét, és pillantson be azoknak a misztikus felhőknek a mélyére, amelyekben a csillagok születnek, fényt és talán életet adva az Univerzumnak!

Irány a Hold!
1969 júliusában világszerte mintegy 600 millióan figyelték lélegzetvisszafojtva, amint Neil Armstrong első emberként egy másik égitestre teszi a lábát. A siker teljes volt, azonban nem adták olcsón, hisz az Apollo-11 misszióját és az azt követő öt holdraszállást a történelem legdrágább és legveszélyesebb expedíciói közt tartják számon a szakemberek. Az ember Holdra juttatása tehát hatalmas anyagi áldozatokat követelt az Egyesült Államoktól – de vajon maguk az űrhajósok mit kockáztattak, amikor több százezer kilométeres útra vállalkoztak az ismeretlenbe? Valóban annyira fényes és problémamentes volt a menetelés a Holdra, mint ahogy az a köztudatban máig él? A Kockázatos Holdraszállás című filmünk az Apollo-program eddig el nem mondott történeteit osztja meg a nézőkkel.

Houston, baj van!
A 37 ezer kilométeres óránkénti sebességgel a Hold felé száguldó Apollo 13 fedélzetén két nappal 1970. április 11-i felbocsátását követően váratlanul elszabadult a pokol: az egyik oxigéntartály felrobbant, veszélybe sodorva az űrhajó levegő- és energiaellátását. A legénységnek egyetlen esélye maradt az életben maradásra: ha átköltözik a lecsatolható holdkompba, amelyben megfelelő mennyiségű levegő és víz található két ember két napon át való ellátására. A gond csak az, hogy a legénység háromtagú, és a Föld három napnyira van tőlük. Most a National Geographic Channel és az Apollo 13 című filmünk segítségével ön is tanúja lehet, milyen emberfeletti teljesítmény kellett a túléléshez ezen a kockázatos utazáson. Az Apollo 13 történetéről a National Geographic Online cikke is részletesen tájékoztat.

Mi okozza majd a világvégét?
Az űr legtávolabbi sarkaiban állandó háború dúl két erő között, amelyek oly hatalmasak, hogy végül akár az egész Univerzumot elpusztíthatják. Egyes tudósok egyenesen odáig mennek, hogy a „sötét anyagként” és „sötét energiaként” ismertté vált háborús felek ellenségeskedése akár a világegyetem atomjaira hullását eredményezheti. Míg a tudósok a világ végét korábban egy „nagy összeroppanásként” – afféle anti-ősrobbanásként – vizionálták, amely során az Univerzum eredeti méretére zsugorodik össze, a sötét anyag és a sötét energia felfedezésével elméletük megdőlni látszik. Egyes csillagászok ma úgy vélik, hogy amennyiben a sötét anyag kiegyenlíti a sötét energiát, az univerzum lassan kitágul, a csillagok fűtőanyagukat felélve fokozatosan elhalványulnak, s a világegyetem egy hideg, sötét, élettelen hellyé válik. Más kutatók sokkal drámaibb véget jósolnak: forgatókönyvük szerint a sötét energia fokozódó sebességgel tovább tágítja az univerzumot, és – erősebb lévén a gravitációnál – végül az egész világegyetemet alkotóelemeire bontja. Az biztosnak látszik, hogy az univerzum pusztulása még messze van – akár 50 milliárd év is eltelhet a nagy pillanatig –, arról azonban tudósberkekben változatlanul tovább folyik a vita, hogy a világegyetem miként keletkezett – és miként fog elpusztulni. A National Geographic Channel most felvázolja a tudósok elképzeléseit a Pusztuló Univerzumról. A National Geographic Online a sötét anyagról szóló korábbi cikkét itt olvashatja.

Rejtélyes égi szomszédunk
Vajon miként festene a földi világ, ha a Hold nem keringene a bolygónk körül? Igaz az a meglepő elmélet, mely szerint ebben az esetben nem alakulhatott volna ki élet a Földön, mivel klímánkat elviselhetetlen szélsőségesség jellemezné? És milyen szerepet tölt be a Hold az olyan ma is létező természeti katasztrófák kialakulásában, mint a földrengések vagy a vulkánkitörések? És ami talán a legtöbbeket érdekel: milyen hatása van ennek a misztikus égitestnek az emberi viselkedésre? A tudósok szerint a Holdnak jóval nagyobb szerepe van a földi folyamatok alakításában, mint ahogy azt eddig gondoltuk… Azt, hogy sikerül-e elméletüket bizonyítani, Hold-rejtély című filmünkből tudhatják meg.