2030-ra Kína átállhat a szélerőművekre

Szakértők szerint a szélenergia 2030-ra egymagában biztosíthatná Kína elektromos energia-szükségletét, amely jelentősen csökkentené az ország szén-dioxid kibocsátását.
„A világ számára nem az az igazi kérdés, hogy miként térhet át a fosszilis energiaforrásokról a szén-dioxid mentesekre, hanem az, hogy milyen alternatív lehetőségei vannak Kínának” – jelentette ki Michael McElroy harvardi egyetemi tanár, a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a Nature szeptember 10-i számában közzétett jelentés vezető szerzője.
A párizsi Le Monde cikk szerint a harvardi professzor által vezetett csapat véleménye az, hogy egy olyan szélerőmű-hálózat megteremtése, amely „csak félmillió négyzetkilométer” (kb. Franciaországgal egyenlő) területet foglalna el, mintegy 900 milliárd dollár befektetést igényelne az elkövetkező 20 év során, és ez az összeg Kína gazdasági súlyát tekintve ésszerűnek mondható. A szélturbina-hálózat kapacitásának 20 százalékos működésével számolva mintegy 24, 7 petawatt/óra energiát szolgátatna (1 petawatt 1 milliószor egymilliárd wattnak felel meg). Ez a szakértők szerint megfelel Kína várható 2030 évi elektromos energiaigényének, ami hétszerese az ázsiai ország jelenlegi fogyasztásának.
A kínai hatóságok kedvező pénzügyi feltételek megteremtésével 2005 óta ösztönzik a megújuló energia termelését, amelyek közt a szélenergia prioritást élvez.
Kína olyan támogatási rendszert dolgozott ki, amely ésszerű jövedelmezőséget biztosít a nagy szélerőmű-beruházások számára. Jelenleg Kína a második helyen áll az Egyesült Államok mögött a szélenergia-termelésben.
Az ENSZ koppenhágai klímaértekezlete előtt három hónappal közzétett jelentés szerint a projekt az ország szén-dioxid kibocsátását jelentősen csökkenthetné. Kína ma a világ legnagyobb szén-dioxid kibocsátója, és számos szénerőművet épít jelenleg is. A Nature-ben közölt elképzelés szerint a szélerőmű-projekt további előnye lenne, hogy az érintett területen folytatódhatna a mezőgazdasági termelés.
Kapcsolódó cikk:
Mennyi szélenergia termelhető a Földön?