Gedeon, Ferenc, Bendegúz2024. október 10., csütörtök
Föld

A Holdon van a Naprendszer leghidegebb ismert pontja

2009.09.28.Admin
National Geographic Magyarország

A Hold déli pólusának közelében található kráterekben Naprendszer-szerte minden eddiginél hidegebb hőmérsékletet mért a NASA egyik űrszondája.

Mint arról annak idején beszámoltunk, 2006-ban véget ért a Plútó 76 éves bolygó korszaka, ugyanis felfedezése után 76 évvel a Nemzetközi Csillagászati Unió XXVI. Közgyűlésén átsorolták a törpebolygók kategóriájába. Alig egy évvel a lefokozás után aztán kiderült: az égitest még a törpebolygók közt sem az első. Úgy tűnik rájár a rúd a kis halott égitestre: a Plútót immár megfosztották naprendszerünk leghidegebb ismert helyének nimbuszától is: az amerikai űrkutatási hivatal űrszondája ugyanis a Hold déli pólusának közelében fekvő kráterekben még nagyobb hideget mért.

„Júniusban a Hold körüli pályára állított Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) űrszonda a Celsius-skála szerinti -240 fokos állandó hőmérsékletet mért a Hold déli pólusainál fekvő kráterekben, ahová soha sem jut el fény” – olvasható Richard Vondrak, a NASA kutatójának nyilatkozata a New Scientist című brit tudományos hetilapban. Ez 30 fokkal alacsonyabb hőmérséklet a Plútón négy évvel ezelőtt mért –230 foknál, és mindössze 33 fokkal magasabb az abszolút nulla foknál, amely a Celsius-skála szerint –273, 15 fokot jelent.

A New Scientist szerint a felfedezést révén nőtt annak az esélye, hogy vizet találnak a déli pólus valamelyik kráterében. Korábbi számítások ugyanis azt mutatták, hogy a víz és más illékony gázok –220 fokos hőmérséklet felett szertefoszlanak az űrben.

Mint arról nemrégiben a National Geographic Online is beszámolt, a kutatók már régóta feltételezik, hogy a Hold sarkvidékei környékén a kráterek fenekén nagy mennyiségű vízjég fordul elő. Ennek a megfigyelésére küldte ez év nyarán a NASA a Holdra az LRO űrszondát, amelynek két egysége október 9-én csapódik be az egyik ilyen kráterbe. A becsapódás során kirepülő törmelékben próbálják megfigyelni a vízjeget – amennyiben van.

Hozzászólások

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Hiába a vállalások, az emberiség keveset tesz az erdőirtás megfékezéséért.

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A Borisz ciklon 2024 szeptemberében jelentős mennyiségű csapadékot hozott a régióba.

Alkonyatkor kereshetjük az üstököst

Alkonyatkor kereshetjük az üstököst

Október 12-től az alkonyi égen figyelhető meg a C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) üstökös.

Hóviharral érkezett a tavasz Dél-Afrikába

Hóviharral érkezett a tavasz Dél-Afrikába

A Maloti-Drakensberg-hegység az egyetlen, síelésre alkalmas terület Afrikában, ahol rendszeres a hó, most azonban jóval nagyobb területet borított be a váratlan csapadék.

Drámai mértékben zöldül az Antarktika

Drámai mértékben zöldül az Antarktika

A sarkvidék zöldebbé válása a melegedés folyamatára is visszahat és felgyorsítja az olvadást.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket