A trópusi övben vége az Andok gleccsereinek

Az Andok központi részének jégárjait az elmúlt 15–18 évben kezdték igazán tüzetesen vizsgálni a kutatók, s azóta a Föld leghosszabb lánchegységének trópusi területéről több gleccser már teljesen eltűnt. Ez az egykoron – még az 1970-es években is – több mint 2000 négyzetkilométernyi kiterjedésű jégmező számított hajdanán a trópusi éghajlati övben található legjelentősebb eljegesedett területnek.

Peruban a 4860 méteres tengerszint feletti magasságban húzódó Broggi jégár már 2005-ben teljesen elolvadt, tavaly pedig az 5250 méter magasan fekvő Quilca gleccser is erre a sorsra jutott. Az 5240 méteren található Pastoruri tömegének 40 százalékát veszítette el, és becslések szerint egy évtized alatt végleg el fog tűnni. A Bolíviában lévő, 5395 méter magasságban elhelyezkedő Chacaltaya gleccser másfél évtizede még kedvelt síterep volt, mára a jégár maradványai végnapjait élik.

A gleccserek visszahúzódását az egyes országok külön-külön mérik fel, de Bernard Francou francia glaciológus szerint, aki a Peru, Bolívia, Ecuador és Kolumbia valamennyi jégfolyamának sorsát tanulmányozza, általánosságban elmondható, hogy az Andok gleccserei kiterjedésük 30-100 százalékát már elveszítették.

A perui vízügyi hatóság jelentése szerint a gleccservidék központját alkotó perui Fehér Kordillerák (Cordillerra Blanca) vonulata, ahol mintegy harminc 6000 méternél magasabb hegycsúcs található, 33 év alatt jégtömegük 27 százalékát vesztette el. A jégmező területén három évtizede még 722 gleccsert számoltak össze a Limától mintegy 400 kilométerre északra lévő térségben, mára ez a szám 755 – ugyanis az egyes jégára az olvadás következtében különálló darabokra szakadnak szét.

„A mérések azt mutatják, hogy az Andok gleccserei évi átlagban egy métert húzódnak vissza” – jelentette be Bernard Francou egy Limában rendezett nemzetközi tudományos konferencián, amelyen tíz ország szakemberei vettek részt.

A kutatók szerint ez a térség a világ időjárásának egyik kulcsa, több okból is. Az első az, hogy fontos gátat képeznek az általában a Csendes-óceán nyugati részéről érkező légáramlatok útjában. Nem kevésbé jelentős azonban az, hogy magasságukat és elhelyezkedésüket tekintve egyedülálló jelzői az éghajlat és a felmelegedés alakulásának. „Őrszemek a magasban, gyors elolvadásuk vészjelzés lehet” – magyarázta Francou. Márpedig a mérések azt mutatják, hogy 4000 méter fölött erősebb lesz a felmelegedés.

Ezeknek a gleccsereknek az olvadása, amelyek jelentős mennyiségű édesvizet tárolnak, még nem jelenti azt, hogy mindenki számára és azonnali veszélyt jelentenek. A városok vízellátásában a gleccservíz szerepe különböző mértékű: Quito esetében például 5, La Paz esetében azonban már 15 százalék.

Georg Hoffman, a franciaországi Saclay-ben működő klímatudományi intézet munkatársa ehhez hozzátette, hogy a térségben különböző csapadékmodellek – nedvesek és szárazabbak – érvényesülnek, továbbá a tropikus Andok hidrológiai változatosságát még nem teljesen tárták fel. További szempont, hogy a jégtartalék olvadása az első időben magasabb vízhozamot eredményez a térség folyóin.

Már nem üzemel a síház a bolíviai Chacaltaya gleccsernél…

Az azonban biztos, hogy ezeket a gleccserek alkotta természetes víztartalékokat idővel pótolni kell mesterséges tárolókkal. Márpedig nagy gátakat építeni korántsem egyszerű feladat egy olyan hegyvidéken, amely a jelenleg is intenzív kéregmozgások következtében (mint ismeretes, az Andok a pacifikus illetve a dél-amerikai kőzetlemez ütközésének következtében gyűrődött föl, s a csendes-óceáni lemez jelenleg is a dél-amerikai lemez alá bukik) évi 5-6 millimétert is emelkedhet. A szerkezeti mozgásokkal ráadásul igen erős szeizmikus mozgások párosulnak. 1970-ben a Fehér Kordillerák egyik rettenetes földrengése a helyszínen 30 ezer ember életét követelte, összesen pedig 66 ezer áldozattal járt.

„Tudatában kell lennünk annak, hogy a gleccsereket nem lesz könnyű pótolni” – szögezte le Francou.

Kapcsolódó cikkek: