Csillaga forgásával ellentétesen keringő bolygóra bukkantak
Japán sajtóértesülések szerint a felfedezés egyedülálló annak tekintetében, hogy eddig még nem találtak olyan bolygót, amelyik csillaga forgásirányával ellentétesen keringene.
A felfedezést a Hawaii-szigeteken található Subaru nagy teljesítményű távcső tette lehetővé. A japán nemzeti űrkutatási hivatal és a massachusettsi műszaki egyetem munkatársai együtt vizsgálták vele a Földtől mintegy ezer fényévnyi távolságra, a Hattyú csillagkép irányában található bolygót, amely méreteiben 1, 4-szerese a Jupiternek, és egy olyan csillag körül forog, amely 1, 8-szor nagyobb a Napnál.
A megfigyelések során kiderült, hogy a bolygó keringési iránya ellentétese a csillag tengelykörüli forgásirányával. Ezt a jelenséget most figyelték meg első ízben. Korábban természetesnek vélték azt, hogy a bolygók ugyanabban az irányban keringenek a csillagok körül, mint a csillagok saját tengelyük körül, tekintettel arra, hogy ezek az égitestek ugyanabból a gázhalmazból alakultak ki.
Elméleti számítások azonban már korábban is jelezték, hogy ezt nem lehet általános szabálynak tekinteni, mivel az égitestek mozgását más tényezők is befolyásolhatják. A mostani felfedezés a gyakorlatban igazolta az elméletet.
Narita Norio, a kutatócsoport vezetője úgy véli, hogy a kollégái által felfedezett bolygó ellentétes mozgását egy közelben található, különösen nagy méretű bolygó gravitációs tere okozza. A kutatócsoport tagjai most ezt az óriásbolygót szándékoznak megtalálni a Subaru távcső segítségével, hogy elméletük megerősítést nyerjen.