Túlnépesedik a Galápagos-szigetek? – Helyzetkép

„Ami a Darwin számára teóriájának döntő érvét szolgáltató madarakat, a szürke pintyeket illeti, ők is ott vannak: szomorúan repkednek a szeméthalmok körül, amelyek azoknak az ecuadoriaknak a háztartásából kerülnek ki, akik a növekvő idegenforgalom szolgálatában érkeztek oda – számol be riportjában a The New York Times.

Galápagos „emberi” lakossága az utóbbi évtizedben mintegy 30 ezer főre duzzadt, ami meglehetősen nyugtalanítja a környezetvédőket. Ők arra hívják fel a figyelmet, hogy a gyors gyarapodás máris veszélyezteti az ökoszisztémát, amely azelőtt, hogy a szárazföldiek betelepülése több mint száz éve megkezdődött, lehetővé tette az endemikus fajok – köztük az óriásteknősök és az élénk kék lábú szulafélék – számára, hogy háborítatlanul, senkitől sem zavartatva éljenek és fejlődjenek eredeti környezetükben.

A jelenségre az ecuadori kormány is felfigyelt: annak ellenére, hogy pártolja az idegenforgalom kibontakozását, tavaly több mint ezer engedély nélkül érkezett szegény ecuadorit utasított ki a tartományból, és továbbiak eltávolítására készül. A szigetek lakosságának korlátozásával a hatóságok szeretnék biztosítani azoknak a természeti csodáknak a megőrzését, amelyek fellendítették Ecuador legjövedelmezőbb gazdasági szektorát, a turizmust. Ezek az intézkedések azonban elégedetlenséget keltenek a szakképzetlen betelepülők körében, akik úgy érzik, hogy őket büntetik, miközben az ország továbbra is élvezi a turisták által Ecuadorba, Dél-Amerika egyik legszegényebb országába hozott dollármilliókat.

„Azt halljuk, hogy egy gazdag külföldi által lefényképezhető teknős többet ér, mint egy ecuadori állampolgár” – panaszkodott a lap riporterének az 54 éves Maria Mariana de Reina Bustos, akinek családja Ecuador szárazföldi területéről, az Andokban fekvő Ambatóból érkezett a szigetcsoportra. Maria 22 éves lányát, Olgát nemrég a La Casca nevű galápagosi nyomornegyed közelében őrizetbe vette a rendőrség, majd repülőre ültette és visszatelepítette az ország kontinentális területére.
Az első telepesek halászként, földművesként kerestek megélhetést a szigeteken. Most azok többségét, akik megteszik a rövid repülőutat Quitóból, a fővárosból az egzotikus szigetcsoportra – vagy éppenséggel csónakon szivárognak be – már más lehetőségek csábítják: taxisofőrként, szállodai alkalmazottként vagy a növekvő hivatalnokréteg tagjaként viszonylag jó, a szárazföldihez képest nem ritkán két-háromszor nagyobb keresetre tehetnek szert.

Szegénynegyed Puerto Ayorában

Az ország vezetői évtizedeken át semmit sem tettek ennek megakadályozásáért. Először azért nem, hogy a turizmus minél gyorsabban fejlődhessen, később pedig azért nem, hogy a kormány biztosítsa jelenlétét. Ráadásul úgy tűnt, a növekedést eléggé behatárolja, hogy a szigetvilág 97 százalékát nemzeti parkká nyilvánították. Ez azonban nem volt elég: 2007-ben az ENSZ is a veszélyeztetett világörökségi területek listájára helyezte Galápagost.

A szakemberek szerint máris jelentős a kár: olajszennyezés, az óriásteknősök és a cápák népességét veszélyeztető orvhalászat, idegen, invázív fajok – patkányok, macskák, tehenek és tűzhangyák – fenyegetik az őshonos galápagosi élővilágot.

Mennyit és „egy gazdag külföldi által lefényképezhető teknős”? (Fotó: Scott Ablemann)

Galápagoson elvileg csak azok kaphatnak tartózkodási engedélyt családtagjaikkal együtt, akik a szigeteken születtek, vagy 1998 előtt települtek be illetve az ideiglenes munkavállalási engedéllyel rendelkezők. A rendőrség ellenőrzőpontok létesítésével próbálja kiszűrni az illegális betelepülőket – de ugyanaz a kormány, amely a kiutasításokat felügyeli, egyszersmind támogatást is nyújt a szigetlakóknak.

A szubvenció egyik formája lehetővé teszi, hogy az üzemanyagot a szárazföldivel azonos áron forgalmazzák a szigeteken. Egy másik kedvezmény eredményeként a szigetlakók a Quitóba és vissza szóló repülőjegyért csak töredékét fizetik annak, amit egy külföldinek kell leszurkolnia. Vannak illegális, de létező előnyök is: például a betelepülők névházasságot kötnek a szigetlakókkal, hogy tartózkodási engedélyt kapjanak, aminek persze megvan a feketepiaci ára is.

Mindennek megvan a maga eredménye: Puerto Ayora utcáin egymást érik a diszkók, vendéglők, gyorsbüfék és emléktárgyboltok. A külvárosban Leopoldo Bucheli, a dinamikus fejlődést ösztönző polgármester képével plakátok hirdetik az El Mirador-tervet, amelynek során ezer új lakást építenek föl A 36 éves Yonni Mantuano, aki nemrégiben vásárolt magának lakást a program keretében, azt mondja, ugyanarra vágyik, mint bárki más bárhol másutt a világon: emberi életre.

Épülő házak Puerto Ayora szegénynegyedében

A kormány meglehetősen ellentmondásos fellépéséhez hasonlóan a szigetlakók érzései is vegyesek. A 45 éves Margarita Masquiza, aki 14 éves korában érkezett Galápagosra, felháborodva kommentálja a kiutasításokat: „Két kezünkkel építettük ezt a tartományt, fájdalmat okoz nekünk, hogy azt látjuk, honfitársainkat állat módjára kitelepítik. Valamennyien ecuadori őslakosok vagyunk, hogyan deportálhatnak bennünket saját országunkban?”

Ezzel szemben amikor a riporter megkérdezte tőle, hogy miként befolyásolja a betelepülők érkezése négy gyermekének és további négy unokájának életét, máris más hangon válaszolt: „Meg kell őriznünk a lehetőségeket családtagjaink számára…” – emelte ki.

A szigetcsoport legtöbb lakója a San Cristóbal szigeten él, ahol valamikor fegyintézet működött, valamint Santa Cruzon, ahol Puerto Ayora is található, de a fejlődés eléri a többi szigetet is. Így nem kétséges, hogy az emberi jelenlét már mindenütt megváltoztatta az életet a szigeteken.

Kapcsolódó cikk:
Szúnyogok fenyegetik a Galápagos egyedülálló hüllőit