Koppenhága: Kagylólánc és tánc a hallgatóságnak

Számos szimpatizáns támogatja az alacsonyan fekvő kis szigetországok törekvéseit, akik konkrét, drasztikus üvegházgáz-kibocsátási korlátozásokat szeretnének elérni a koppenhágai klímacsúcson.

Kiállás Tuvaluért
Úgy tűnik, ami a szén-dioxid kibocsátási kvótákat illeti, már nem csak a fejlettek és fejlődők közt, hanem utóbbi csoporton belül is húzódnak ellentétek. Tuvalu tegnap a tárgyalások során kijelentette, hogy számára egyedül az elfogadható, ha jogilag is kötelező megállapodás születik. A kis szigetországok szövetsége (AOSIS) természetesen támogatja ebben. Kína, India és más nagyobb fejlődő országok mindeközben aggodalmukat fejezték ki, hogy a túl erős vállalások már árthatnak gazdasági fejlődésüknek.

Aktivisták egy csoportja a Bella Centerben támogatását fejezte ki és transzparensekkel vonultak fel a központ folyosóin, miközben azt kiabálták, hogy „Tuvalu, Tuvalu”. Hangsúlyozták, hogy erkölcsi kötelességünk megmenteni az alacsonyan fekvő szigetországok lakosait, hiszen nem ők felelősek az országukat sútó legnagyobb környezeti veszélyért, a világtenger szintjének emelkedéséért.

Tuvalu a tárgyalások felfüggesztését kérte, amíg nem tisztázódik, hogy valóban egy jogilag is kötelező érvényű megállapodás a cél. A ülést végül valóban felfüggesztették, bár valószínűleg nem Tuvalu kérésére, hanem a csaknem kétórás csúszás miatt.

A kis szigetországok egyre erőteljesebben igyekeznek kiállni egy jogilag is kötelező megállapodás mellett. Több kis szigetországról érkezett delegáció tag is bemutatta, hogy országát hogyan érinti már most a klímaváltozás. Számukra ez nem a fenyegető jövő, hanem a borzasztó jelen.

A fregattmadár éneke

A Kiribatiból érkezett delegáció nagyon örült, hogy előadásukra rengetegen voltak kíváncsiak és köszönetképpen kagylóláncokat osztogattak az érkezőknek. Az előadáson bemutatták, hogy Kiribati lakosait hogyan érinti a klímaváltozás. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a tengerszint emelkedésével az ivóvizük egyre sósabbá és szennyezettebbé válik. Kiemelték, hogy gyerekek haltak már bele abba, hogy nem jutottak friss ivóvízhez. A tengerszint emelkedése számukra azért is rendkívül nagy probléma mert némelyik sziget legmagasabb pontja is csak két méterre van a tengerszint felett. Ráadásul a legtöbb sziget nem szélesebb, mint 200–300 méter, így nincs is hová menekülni az emelkedő tenger elől. A szigetre betörő tenger számos gyümölcsfát és egyéb haszonnövényt pusztított már ki, amely így a lakosok élelmiszerbiztonságát is veszélyezteti.

A kormány számos intézkedési csomagot vezetett be és továbbiakat készített elő annak érdekében, hogy reagálni tudjanak a klímaváltozás fenyegető hatásaira. „Hiába teszünk meg azonban mindent, helyi szinten nem tudjuk megoldani a problémáinkat” – jelentette ki a külügyminisztériumtól érkezett Tessie Eria Lambourne.

„Azt szeretnénk elérni, hogy a kormányok megegyezzenek abban, hogy nem engedik , hogy a felmelegedési szint meghaladja a 1, 5 Celsius fokot (tehát nem az általában emlegetett 2 fokot!) és a levegő szén-dioxid koncentrációját pedig 350 ppm-re csökkentik (ez jelenleg kb. 387 ppm)” – tette hozzá.

Az alacsonyan fekvő atollokon lakó nemzetek az elsők között vannak, akiknek nincs más választásuk, a klímaváltozás legkomolyabb hatásaival kell farkasszemet nézniük. Segítségre van szükségük ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak, hiszen például a partok mentén épített védőgátak rendkívül drágák. Kiribati azt is kiemelte, hogy kész lenne hasznosítani a napenergiát és a kókuszolajat azért, hogy elektromosságot nyerjen és így átálljon a fosszilis energiaforrásokról a megújulókra, ám egyszerűen nincsenek meg a megfelelő forrásaik ezek kialakítására.

Az előadást néptánc is színesítette, amelyet a közönség nagy tapssal jutalmazott. Egyetlen hölgy, Maria meg tudta mutatni, hogy milyen gazdag a kiribatiak tánckultúrája, miközben egy honfitársa pár lépés erejéig csatlakozott hozzá. Ő ugyan nem volt része a produkciónak, de a zenét meghallva egyszerűen muszáj volt táncolnia.

Az előadáson résztvevők meghallgathattak egy éneket is arról, ahogyan egy fregattmadár elrepül élelemért fiókáinak, ám mire visszatért, országa – Kiribati – helyén nem talál mást, csak tengert. A szigetet elöntötte a tengervíz. Szomorú éneke arról szól, hogy immáron egyedül maradt és nincs hová mennie.

A kiribati küldöttség ezzel zárta beszédét: „Ez a mi otthonunk, nem akarunk máshová költözni. Higgyék el, Önök sem akarnának.”

Kapcsolódó cikkek: