Ferenc, Olívia2020. december 03., csütörtök
Föld

Az első részletes képek a „Szellemhegységről”

2010.01.28.Admin
National Geographic Magyarország

Amerikai kutatók a múlt hónapban bejelentették, hogy végre láthatóvá válik a „Szellemhegységnek” is nevezett felszín, amelyet az Antarktisz több kilométer vastag jégtakarója rejt el a szemünk elől.

Szöveg: National Geographic
Képek és ábrák: Michael Studinger/National Geographic

A felszínen áthatoló radarvizsgálati eredmények 2008-as és 2009-es adatai a Gamburcev-hegység minden eddiginél részletesebb térképének elkészítését tették lehetővé. A kutatók meglepően csipkézett hegyvonulatot tártak föl.

A radar alapján készített képek enyhén túlzó mértékben mutatják a mintegy 2600 méter magasságú csúcsok tagoltságát. „A hegylánc évmilliókkal az előtt jött létre, mielőtt az Antarktisz jege betemette volna” – mondta el Robin Bell, a Columbia Egyetem Lamont Doherty Földi Obszervatóriumának geofizikusa, aki a Nemzetközi Sarki Év tudományos programjának részeként vezette az Amerikai Gamburcev-régió Projektet.

 A Déli Sarkhoz közeli hegyek nagy része kibukkan a jég alól – nem úgy mint a jóval keletebbre fekvő Gamburcev vonulatai.

A Déli Sarkhoz közeli hegyek nagy része kibukkan a jég alól – nem úgy mint a jóval keletebbre fekvő Gamburcev vonulatai.

Bell szerint a Gamburcev-hegység méretében és alakjában is az Egyesült Államok nyugati partvidékén húzódó Cascade-hegységre emlékeztet, amelyben többek között a híres Mount Rainier is található.

A kutatók a 2008-as expedíció során a radarmérésekhez tökéletesen sík terepet választottak ki a Gamburcev-hegységet borító jégtakaró felszínén. Ez a sok helyütt kifutópálya-simaságú felszín szöges ellentétben áll a néhol akár 4800 méter mélyen húzódó valódi felszín képével.

 A mérések megkezdése előtt a repülőgép szárnyaira föl kellett szerelni a radarantennákat. Ez a csontig hatoló hidegben igen kemény munka – még a legenyhébb antarktiszi időjárásban is.

A mérések megkezdése előtt a repülőgép szárnyaira föl kellett szerelni a radarantennákat. Ez a csontig hatoló hidegben igen kemény munka – még a legenyhébb antarktiszi időjárásban is.

Az antarktiszi táj néha valóságos Tündérország képét mutatja, amelyet változatos felszínformák tarkítanak, például jégbarlangok, ugyanakkor a jég alatti felszín sokáig rejtély volt, amit csak hosszadalmas, kemény munkával sikerült feltárni. „Rengeteget kellett repülnünk” – írta Robin Bell e-mailen a National Geographicnak.

„12 hónappal ezelőtt a térkép még életlen volt” – nyilatkozta a kutató. – „De egy 700 kilométer hosszú és 250 kilométer széles szelvény sorozatos átrepülésével a részletek szép lassan előtűntek. Lassan elkészült a térkép, és megláthattuk a feltárult hegyvonulatot” – tette hozzá.

 A feltárt terület földrajzi elhelyezkedése

A feltárt terület földrajzi elhelyezkedése

Bell szerint a Gamburcev ősi völgyeiben néhol folyékony vízfolyást lehetett kimutatni a jég alól. „Vannak azonban olyan helyek, ahol a mozgó jégtakaró által vonszolódik a víz a lejtőkön fölfelé, át a csúcsokon, majd le a másik oldalon” – fogalmazott az expedíció vezetője.

A hegység topográfiájának tanulmányozása segíthet kideríteni, hogy mikor és hogyan alakult ki a Gamburcev-hegység – ez egy régi rejtély. A folyóvölgyek megléte világosan mutatja, hogy a hegység időben korábban jött létre, mint a ma jéggel borított antarktiszi felszín, de azt senki sem tudja, hogy hogyan. „A Gaburcev valószínűleg fiatalabb 500 millió évesnél. Ha idősebb lenne, akkor feltétlenül mutatnia kellene az Ausztrália és az Antarktisz hajdani összeütközésének deformációs jegyeit” – mondta el Bell. – „Nem is szólva arról, hogy a kialakulása óta eltelt 500 millió év alatt a hegységet teljesen eltűntette volna az erózió” – tette hozzá.

 Még a jég alá rejtett Gamburcev-hegység a 2008-as és 2009-es radarmérések eredményei alapján készült legrészletesebb térképein is meglepően hegyes csúcsok pompáznak – bár a kép függőleges skálája felnagyított.

Még a jég alá rejtett Gamburcev-hegység a 2008-as és 2009-es radarmérések eredményei alapján készült legrészletesebb térképein is meglepően hegyes csúcsok pompáznak – bár a kép függőleges skálája felnagyított.

Robin Bell úgy gondolja, hogy a Gamburcev-hegység idősebb a kontinensen jelenleg is aktív Erebus vulkánnál. Szerinte a hegylánc mintegy 250 millió éve jött létre, amikor az Antarktiszmár nagyjából elfoglalta jelenlegi pozícióját a Déli-sarkon. „Az egy melegebb időszak volt, amikor a vízerózió lehetővé tette olyan mély völgyek kialakulását, mint amilyeneket a jégen áthatoló radarfelvételek mutatnak. Később aztán jött a jég, és betemette a völgyeket, sőt a csúcsokat is, amelynek következtében – egészen mostanáig – ez volt a Föld utolsó felfedezetlen hegylánca.

 Az antarktiszi aktív Mount Erebus vulkán a Ross-jéghez közel található; távol a Gamburcev-hegységtől. A „világ végén” található táborba tartó csapattagoknak részt kellett venniük a vulkán közelében egy két napos kötelező túlélő tanfolyamon.

Az antarktiszi aktív Mount Erebus vulkán a Ross-jéghez közel található; távol a Gamburcev-hegységtől. A „világ végén” található táborba tartó csapattagoknak részt kellett venniük a vulkán közelében egy két napos kötelező túlélő tanfolyamon.

Kapcsolódó cikk:
Feltérképezték az Antarktisz jege alatt húzódó magashegységet

Hozzászólások

Palackposta árulkodik a műanyag útjáról

Palackposta árulkodik a műanyag útjáról

A kutatók által elindított palackok óriási távot tettek meg.

Hosszú távon talán elérhetőek a klímaegyezmény vállalásai

Hosszú távon talán elérhetőek a klímaegyezmény vállalásai

„Elérhető közelségbe" kerültek a 2015-ös párizsi klímaegyezmény céljai egy új elemzés szerint - tette közzé a hírt az MTI.

Rejtélyes áradás egy alaszkai öbölben

Rejtélyes áradás egy alaszkai öbölben

Már az öböl története se kezdődött jól: a felfedezése 26 halálos áldozattal járt. A későbbi sorsa sem sokkal szelídebb.

Égi jelenségek 2020. december első felében

Égi jelenségek 2020. december első felében

A hónap elejét a holdfény uralja, egyre közeledik egymáshoz a Szaturnusz és a Jupiter, lesz holdsarlónk a Vénusz közelében, és érkezik az év legjobb meteorraja.

Óceáni hulladékból készül napszemüveg

Óceáni hulladékból készül napszemüveg

A The Ocean Cleanup projekt újabb fontos eredményt ért el a hulladék elleni harcban.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket