Jég fedhette egykoron az Egyenlítőt

A felfedezés igaza azon múlik, hogy sikerül-e bebizonyítani, hogy a kőzeteket a megfelelő helyen és megfelelő időben jég borította. A Harvardi Egyetem munkatársa, Francis Macdonald, a tanulmány vezető szerzője kollégáival olyan vulkáni kőzettel dolgoztak Kanadában, amelyeket két jeges üledékréteg között találtak. Az ilyen ún. tillitekre az olvadó jég mozgása során képződött üledékes törmeléknyomok jelenlétéből lehet következtetni.

Rendkívül pontos abszolút kormeghatározási módszerrel a kutatók megállapították, hogy mind a vulkáni kőzet mind a jeges üledék kb. 716, 5 millió évvel ezelőtt rakódott le – a „Hógolyó-Földgolyó” időszakában.

A csapat az eredményeit összevetette korábbi tanulmányokkal, amelyek a paleomágneses vizsgálatok alapján úgy találták, hogy ezek a kőzetek akkor alakultak ki, amikor Kanada még az Egyenlítő közelében feküdt. A Föld kőzetlemezeinek mozgása aztán a kőzeteket lassan északra, Kanadába, a Yukon folyó és az Északnyugati Területek felé nyomta.

Hógolyó vagy sárlabda? Melyik illik a Földre?
„Még mindig sok a rejtély a Föld ilyen mértékű lehűlése. azaz a Sturtian eljegesedés körül” – fogalmazott Macdonald. Például egy jeges Egyenlítő ténye önmagában nem szolgál elegendő információval a jégpáncél további kiterjedéséről. A kontinensek teljesen meg voltak fagyva, vagy a bolygó egyszerűen ki volt téve az állandóan mozgó gleccsereknek vagy jéghegyeknek? Még a „Hógolyó-Földgolyó” kifejezést is át kellett gondolni.

„A Föld valószínűleg nem „fehér golyó”, inkább „sárlabda” volt” – mondta el Macdonald. A szabályszerű/rendszeres kitörésekkel hamut okádó vulkánok „sárkupaccá” tették a földrészeket.

Amíg a növények 700 millió évvel ezelőtt ki nem alakultak, a piszkos jég valószínűleg az egyetlen sötét pont volt a Föld felszínén, amely elnyelte a napsugarakat. Végeredményként ezek a területek valószínűleg olvadásnak indultak, és megjelentek olyan vízi élőlények, mint az algák, vagy a gombák.
Macdonald szerint az, hogy több élő szervezet átvészelte a Sturtian eljegesedés időszakát, és esetleg még új fajok is kialakultak, további hiteles adalékot szolgáltat ahhoz az elmélethez, hogy a „Hógolyó-Földgolyó időszakában is léteztek számukra menedékként szolgáló folyékony nyílt vízfelületek vagy legalábbis repedésekben, hasadékokban tartósan megmaradt a folyékony halmazállapotú víz, ami lehetővé tette az organizmusok fennmaradását. A kutató példának hozta föl a a mai Antarktiszi jégtáblából leszakadó egyes részeket, amelyekben egyedi élő szervezeteket találtak „összepréselve”.

A késő prekambriumi eljegesedések két elméletének sémája. A „Hógolyó-Földgolyó” elmélet (felső sor) szerint az utolsó két prekambriumi jégkorszak során – 716 ill. 635 millió éve – a jegesedés a bolygó egészét érintette; s az élet csak néhány olvadt nyílt víztükrű menedékben maradhatott fenn. A másik elmélet szerint (alsó sor) az eljegesedés lényegesen kisebb területet érintett.

Betekintés a Globális Felmelegedés világába
A Földön uralkodó múltbéli szélsőséges időjárási viszonyok új nézőpontot jelentenek a mai klímakutatók számára is.

„Például, a kutatók tudják, hogy úgy ezer évvel ezelőtt bolygónk időjárása az eljegesedés és az olyan melegházi körülmények között ingadozott, mint amilyen a teljesen jégmentes kréta időszakban uralkodott, a dinoszauruszok korában” – mondta Macdonald, akinek tanulmánya a tekintélyes Science magazinban jelent meg. „“Ez mind azt mutatja, hogy a Föld nagyon érzékeny, és megzavarható” – tette hozzá.

Például, a „Hógolyó-Földgolyó” időszakában a vulkánkitörésekről azt gondolták, hogy kén részecskéket juttattak a légkörbe, blokkolva ezzel a napfényt és hűtve a bolygót. Néhány kutató azt javasolja, hogy ezeket a hatásokat a mai globális felmelegedés gyógyírjaként mesterségesen is hozzuk létre.

Macdonald szerint ez azt jelenti, hogy az ilyen „természetes kísérletek” vizsgálata döntő fontosságú a Föld történetében, s ezek többet mondanak nekünk, mint bármelyik számítógépes modell.