Új élet sarjad a tüzes pokol helyén

Írta: McKenzie Funk
Fényképezte Diane Cook és Len Jenshel

Mark Smith ugyanúgy kamaszként kezdett búvárkodni a St. Helens hegy árnyékában, és azóta is élénken él benne a tó akkori képe. Aztán 1980 májusában kitört a vulkán, s kúpjának legfelső 400 méternyi darabja közel hárommilliárd köbméter iszappal, hamuval és olvadt hóval együtt a tó vizébe zúdult. A Spirit-tó kétszer nagyobb, de féloly mély lett, környékéről és vizéből pillanatok alatt kiveszett az élet minden nyoma. Eltűntek az utak, a víkendházak, az ifjúsági táborok – meg a sörösdobozok is. Megtépázott fák sűrű halmai úsztak mindenfelé, és csakhamar oxigénszegény, bűzös kotyvalékká sűrűsödött a tó vize.

Smith mind közül a tó mélyére süllyedt halott fenyvesre – ahogyan ő nevezi: „a kővé dermedt erdőre” – emlékszik a legélesebben. El sem tudta képzelni, hogyan kerülhettek oda azok a fenyők… Csak miután kitört a vulkán, villant az eszébe, hogy nyilván egy korábbi erupció taszította vízmélyi sírjukba azokat a fákat.

Három évtized telt el azóta, és itt a következő rejtély: miként kerültek újra a tóba szivárványos pisztrángok? És hogyhogy ma kétszer akkorák, mint a vulkánkitörés előtt? Mindenkinek megvan erre a maga elmélete.

Mark Smith szerint, aki ma a vulkánt övező emlékhely szélén található Eco Park vezetője, a magasabban fekvő, kisebb St. Helens-tóból evickélhettek át a halak egy csapadékosabb évben. Csakhogy a St. Helens-tóban a pataki pisztráng, míg a Spirit-tóban a szivárványos pisztráng honos. A halászati minisztérium biológusa, Bob Lucas mást gyanít: valaki a maga szakállára, illegálisan telepített be pisztrángokat a Spirit-tóba. Még az 1990-es évek végén történt, hogy felhívta őt egy névtelen telefonáló, aki csak annyit közölt: ő engedte a tóba a halakat.

Charlie Crisafulli ökológus, aki génvizsgálatokba kezdett, úgy találta, hogy a mai pisztrángpopuláció nem a vulkánkitörés előtti állománytól származik. Azután felhagyott a vizsgálattal, mert sokkal fontosabb kérdésnek tartotta, hogy miért nőnek olyan nagyra a Spirit-tó pisztrángjai. Három évtizeddel a kitörés után kevés dolog biztos a helyi pisztrángokkal kapcsolatban, egyvalamit azonban bátran kijelenthetünk: elég fejtörést okoznak környezetvédőknek, biológusoknak, halászoknak és politikusoknak egyaránt.

A 445 négyzetkilométernyi Mount St. Helens Vulkán Nemzeti Emlékhely egynegyedét kitevő területet – ahol a 11 négyzetkilométeres Spirit-tó is található – 1982-ben törvény zárta el a nyilvánosság elől. Mégpedig azért, hogy „…a lehető legtermészetesebb állapotukban őrződhessenek meg a geológiai, ökológiai, kulturális viszonyok, zavartalanul működhessenek a földtani folyamatok, és kibontakozhasson az ökológiai szukcesszió” (azaz az ökoszisztéma időbeli fejlődése). A vulkánrobbanás zárt zónája azóta bolygónk egyik legpazarabb kutatási helyszíne lett. Egyrészt 2004 és 2008 közt újra életre kelt a Mount St. Helens. Csaknem 10 kilométeres magasságba lövellte gőz- és hamufellegeit, miközben a kráterében új lávadómot épített. Igazi tudományos szenzációkkal azonban nem a tűzhányó, hanem a környező táj szolgált. A vulkán pusztításának zónája afféle természetadta laboratórium lett, amely közvetlenül szemlélteti az ökoszisztémák újjáalakulási folyamatát.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. májusi lapszámában.