Minden eddig mértnél gyorsabb az Északi-sark jegének olvadása
Majdnem Magyarország területével egyező nagyságú területrész válik naponta jégmentessé az Északi-sarkvidéken.
Az északi-sarki jég olyan nagy mértékben olvadt az utóbbi hónapban, mint az 1979-ben kezdődött mérések óta egyetlen júniusban sem. Az amerikai hó- és jégkutató központ (NSIDC) jelentése szerint naponta 88 ezer négyzetkilométernyi jég tűnik el ezen a területen – összehasonlításként Magyarország területe 93 ezer négyzetkilométer. Korábban a jég területe egy átlagos júniusi napon mindössze 53 ezer négyzetkilométerrel csökkent.
Az északi jégtakaró idén júniusban 10, 87 millió négyzetkilométernyi területével negatív rekordot döntött: az NSIDC adatai szerint a jégpáncél 190 ezer négyzetkilométerrel volt kisebb, mint 2006 júniusában, a korábbi olvadási csúcs idején. A jég általában szeptemberben éri el kiterjedése mélypontját.
A túlzottan magas hőmérséklet és a gyorsan olvadó jég miatt a WWF az Északi-sarkvidéken élő jegesmedvékért aggódik. „Ez egy ördögi kör. Az állatok a körülmények hatására egyre jobban lesoványodnak és legyengülnek. Csakhogy novembernél is tovább kellene kitartaniuk, hogy a tengeri jég visszatérjen, és ismét fókavadászatra indulhassanak” – fejtette ki Volker Homes, a világszervezet fajtavédelmi vezetője.
Egyes jegesmedvék akár 160 napos böjtölésre is kényszerülhetnek. Homes szerint azonban az állatok fiziológiailag nincsenek felkészülve ilyen hosszantartó éhezésre. Már az előző időszakban is a megszokotthoz képest 18 nappal tovább kellett éhezniük az állatoknak. „Ha a jég a következő télen a tavalyihoz hasonlóan későn áll be, sok medve nem fogja túlélni a megpróbáltatásokat” – tette hozzá a szakember.