Óriási meteorbecsapódások érték a Földet a 6. században?

A Carpentaria-öbölről készült műholdas mérések olyan apró tengerszint változásokat mutattak ki, amelyek a tengerfenékbe történő becsapódások nyomainak tekinthetők – derült ki Dallas Abbott, oceanográfus-geofizikus legfrissebb felméréséből. A műholdas adatok alapján az ütközés által létrejött két kráter közül az egyik kb. 18, a másik pedig kb. 12 kilométer széles lehetett. Abbott, a Columbia Egyetem Lamont-Doherty Földi Megfigyelőközpont vezetője úgy véli, hogy az öböl partja mentén sorakozó V-formájú homokdűnéket a becsapódás által előidézett cunami alakította ki. A szakember szerint ezek a dűnék olyanok, mint a nyilak, amelyek az eredetükre mutatnak. Ebben az esetben a dűnék az öböl egy pontjába futnak össze – ugyanoda, ahol Abbott a tengerfelszín bemélyedéseit megtalálta. Abbott állítása szerint az új felfedezés a legfrissebb nyom az I. sz. 536 és 545 közötti gabona betakarításokra nagy hatással lévő lehűlési periódust előidéző jelentős események sorában. Az elgondolás szerint a Carpentaria-öböl fölött nagy sebességgel a légkörbe került valamilyen szilárd anyag, ami nagy valószínűséggel idézhette elő bolygónk lehűlését, amely az Európából és Ázsiából származó fák évgyűrűjében hajszálpontosan kimutatható.

Ősi szemtanúk Az új kutatásokra alapozva Abbott úgy gondolja, hogy a két krátert egy, a Föld légkörébe érve kettéhasadt tárgy okozta. Ahhoz, hogy a laza üledékkel borított tengerfenékben ilyen nagy páros kráter képződjön, az eredeti tárgy a robbanás előtt legalább 600 méter átmérőjű kellett, hogy legyen – mondta. A területről származó kőzetminták szintén megerősítik a hatalmas erősségű becsapódás tényét, tette hozzá Abbott. A korábbi kutatások során gyűjtött minták apró, mágneses szferulákat tartalmaztak, amelyek valószínűleg a tárgy nagy erejű becsapódása során olvadtak ki és robbantak bele a légkörbe. Továbbá az Astronomy and Geophysics című szaklap egy 2004-ben megjelent cikke felveti, hogy az I. Sz. 500 körüli lehűlést talán egy Abbott által vélt méretű becsapódást követő porfelhő okozhatta.

A korabeli sziklarajzok valószínűleg a becsapódás eseményét is megörökítették.

Még valószínűbb, hogy a becsapódásnak voltak szemtanúi: az őslakosok a térségben talált korabeli sziklarajzai nagy valószínűséggel megörökítették az eseményt, habár a leleteket vizsgáló kutatók eredményeik publikációban való megjelenéséig még nem kívántak részletekbe bocsátkozni a témában. Mégis, a kőből készült leletek tanulmányozásába be nem vont, a sydney-i Macquarie Egyetemen doktoráló Duane Hamacher nemrégen bebizonyította, hogy az ősi legendák, történetek jól felhasználhatók a kráterek lokalizálásához. „Ausztrália szerte számos példa található a bennszülött legendákban (spirituális népi mondákban) az égen megjelenő és a Földbe csapódó, halált és rombolást hozó tüzes csillagokról” – írta internetes naplójában Hamacher. [15396, jobb, A Hamacher által lokalizált impakt kráter a Google Earth műholdfelvételén „A leírások arra mutatnak, hogy az eseményeknek szemtanúi voltak, és nemcsak egyszerűen kitalálták azokat.” Még nem publikált kutatásaiban Hamacher egy egész sor ősi történetet, legendát dolgozott fel, és a Google Earth segítségével lokalizált egy 280 méter széles krátert az Ausztrália északi részén található Palm Valleyben. Túl sok a meteorbecsapódás? Néhány szakember szkeptikusan fogadta Abbott következtetéseit, amelyeket a kutató tavaly decemberben mutatott be San Franciscóban, az Amerikai Geofizikusok Egyesületének találkozóján. „Az egyik fő probléma a két különálló kráter megléte a Carpentaria-öbölben” – mondta Mark Boslough fizikus, az Új-Mexikói Albuquerque-ben működő Sandia Nemzeti Laboratórium munkatársa. Ha a Föld légkörébe érve egy nagyobb méretű anyag darabokra hullik, a törmelékei nagyon-nagyon közel lennének egymáshoz a becsapódáskor, mutatott rá. „Lényegében úgy viselkednének, mintha egyben maradtak volna, magában álló krátert hozva létre” – fejtette ki Boslough. A továbbiakban hozzátette, hogy Abbott és az informális „Holocén Becsapódás Munkacsoport” más tagjai több olyan impakt eseményre találtak bizonyítékot, mint amennyit a csillagászok lehetségesnek tartanak, hogy bekövetkeztek. Abbott és kollégái úgy vélik, hogy a holocén elején – 11 500 évvel ezelőtt – regisztrálható klímaváltozásokat tulajdonképpen meteorbecsapódások okozták, és ezért az ilyen nagyságú kozmikus ütközések sokkal gyakoribbak voltak abban az időben, mint ahogy korábban hitték.

A csillagászok egy csoportja szerint a becsapódások gyakorisága nem egyezik az egyes kutatók által talált impakt események állítólagos bizonyítékainak számával.

Boslough és más szakértők katalogizálták a Föld keringési pályáját keresztező aszteroidákat és egyéb testeket, és kiszámolták, milyen gyakran ütközhetnek bolygónkba ezek az égitestek. „Meglehetősen pontos adataink vannak a Föld körül keringő aszteroidák számáról és a becsapódásuk lehetséges gyakoriságáról, és a nagy számok (a munkacsoport által állított kráterek számát tekintve) nem kimondottan a csillagászok megfigyelésein alapulnak” – mondta el Boslough. „Nagyon nehéz elképzelni, honnan jöttek ezek a tárgyak, hogy még a csillagászok sem látták őket” – tette hozzá. A becsapódáselméletben kételkedők szerint valószínű, hogy a munkacsoport által talált kráterek vulkanikus eredetűek. „Abbott elismeri, hogy carpentariai kutatásai nem száz százsalékig bizonyítottak. De általában, állítja, „Egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy megmutathassuk, hogy számos becsapódás történt az elmúlt 10 ezer évben.” Forrás: Richard Lovett/National Geographic Kapcsolódó cikkek: Meteorit krátert fedeztek fel Ausztráliában a Google Earth segítségével
6. századi éhínség. Egy üstökös miatt?