Augusztusi hullócsillageső

A meteorok az év folyamán rendszeres rendszeres látógatói csillagos egünknek, de kiemelkedik közülük a nyár nagy meteorzápora, amely kitörésének maximuma augusztus 12-e éjszaka várható.
A népnyelvben hullócsillagokként említett meteorok a valóságban az űrben keringő kő- és porszemcsék, amelyek bolygónk légkörébe érve fényjelenség kíséretében felizzanak és elégnek. Gyakran rajokba társulva keringenek, és keresztezik a Föld légkörét. A raj az elnevezését arról a pontról kapja, amelyből az égen látszólag sugárirányban kiindulnak. A nagy augusztusi meteorraj égi központja (radiánsa) a Perseus csillagképben található, így Perseida meteorokként nevezzük őket.
Keletkezésük kisbolygók, üstökösök anyagfelhőjére vezethető vissza. Jelen esetben anyaguk a 109P/Swift-Tuttle-üstökösből származik, amellyel a raj hasonló pályán kering.
Ebben az évben megfigyelhetőségük szép reményekre jogosít, ugyanis előhírnökként már a maximum előtt napokban is csodálatos hullócsillagokat láthattunk. A mellékelt fotó augusztus 8-án Taliándörögdön készült a Szent András kolostorrom mellett. A boltívben húzódó Tejút alatt a kép közepén az éppen felkelő Jupitert láthatjuk, míg a romok feletti kis elliptikus foltban az Androméda ködöt tisztelhetjük. Mindegyik észlelhető az éjszaka nagyobbik részében. A fénykép zöldesből narancsosba hajló színes fényes meteorja ritka szép égi tünemény.
Az előrejelzések alapján a Perseidák ezévi kitörése 12-e este 20 órától másnap 9 óráig várható – a prognózisban mindig számolnunk kell egy kis bizonytalansággal. Érdemes hajnalig fennmaradnunk, ugyanis – az elmúlt évek tapasztalatai szerint – ekkor izzanak fel a leglátványosabbak. Újhold után leszünk majd két nappal, így a holdfény nem fogja elnyomni a halványabb meteorok fényét sem. A radiáns északkeleti irányban kel: onnan látszanak majd kiindulni a meteorok, de bármely irányban elcsíphetünk egyet-egyet.
A népi hiedelem szerint ha egy fényes hullócsillag láttán kívánunk valamit, az rövidesen beteljesedik. Kívánjuk most azt, hogy az idei maximum éjszakáján derült éggel ajándékozzon meg minket a sors, hogy minél többen részesülhessenek a természet e páratlan élményében!
Kép és szöveg: Ladányi Tamás
Kapcsolódó cikk:
Látványos felvétel az augusztusi hullócsillagokról