Stefánia, Jakab2021. november 28., vasárnap
Föld

Kinek kell a fél fok?

2010.12.06.Admin
National Geographic Magyarország

Cancúnban félő, hogy a fejlett országok „megveszik” a fejletleneket, amelynek eredménye fél fok engedmény: ennyivel magasabbra engedjük nőni a globális átlaghőmérsékletet.

A mexikói Cancúnban rendezett ENSZ klímacsúcson a legfrissebb hírek szerint Kína egyre nyitottabbnak mutatkozik a globális környezetvédelmi célok támogatásában. Amúgy „kínai módon”, de még progresszívnek is nevezhető. Pozitív fejlemény, hogy Japán a kiotói kibocsátáscsökkentés megújítását mereven elutasító álláspontja is némileg puhulni látszik.

Lassan egyetértés bontakozik ki a háttértárgyalásokon arról is, hogy a CO2 leválasztása a szennyezőforrásokról, majd föld alá pumpálása is „polgárjogot” nyerjen a klímaharc eszköztárában, azaz a föld alatt tárolt gázt is a kibocsátás csökkentéseként lehessen elszámolni – tudósított Benkő Dániel, a WWF Magyarország helyszínen tartózkodó munkatársa.

Megveszik a kicsiket?
A módszerről és a lehetőségekről korábban beszámoltunk már az fn.hu-n, akkor járható, ám igen költséges eljárásként mutattuk be. A módszert ezt eddig a fejlődő országok ellenezték a leghevesebben, ám egyes hírek szerint hagyták magukat meggyőzni egy ígéret nyomán: a költséges és fejlett technikát a harmadik világ országaiba fogják telepíteni.

Más kérdés, hogy még nem tudjuk, adott helyen alkalmas-e a földtani közeg a gáz tárolására, illetve hogy miért éri majd meg egy nyugat-európai vagy amerikai erőműből származó szén-dioxidot több ezer kilométert „utaztatni”. Sejthető, hogy a „nagyok” így próbálják a „kicsik” szavazatait megvásárolni, mint ahogy teszi ezt Japán évek óta a bálnavadászat engedélyeztetési eljárásában.

Fél fok az életet jelentheti
Jövő héten kezdődik a politikusok munkája, az egyes résztvevő országok delegációi vasárnap és hétfőn érkeznek Mexikóba. Napvilágot látott közben egy lista, amely a konferencia egyik kényes kérdésről alkotott álláspontjuk alapján választotta két részre az államokat. A kérdés, amit egy korábbi cikkünkben részletesebben kifejtettünk: 1, 5, vagy 2 Celsius-fokban határozzák meg azt a maximális értéket, ameddig a világ országai hagyják elmenni a globális felmelegedést.

A civil szervezetek által összeállított listán a klímakonferencia 147 országa szerepel. Ebből 101 állam, jellemzően a szegény, fejlődő országok az 1, 5, míg a maradék 46, köztük Kína, Japán, az Egyesült Államok, Brazília a 2 fok mellett érvel. A szigorúbb vállalás élharcosa az AOSIS (kis szigetállamok szövetsége), amely több tízezer óceáni sziget nyolcmillió lakosát képviseli.

A látszólag kis eltérés ellenére a döntésnek hatalmas súlya van. Ha a tárgyalópartnerek 2 Celsius-fokban szabják meg a felmelegedés felső határát, az sok szigetállam számára egyenlő a halálos ítélettel: egyszerűen elnyeli őket az óceán. Ezek ugyanis sokszor alig pár méterre emelkednek ki az óceánból, így számukra minimális tengerszint-emelkedés is végzetes. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a sós víz egyre inkább behatol a talajba, így egyre kevesebb az elérhető tiszta ivóvíz.

WWF Magyarország

Forrás: Fn.hu

Hozzászólások

Nem csökken a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában

Nem csökken a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában

A Szegedi Tudományegyetem harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű.

Életet a falaknak!

Életet a falaknak!

Az élő növényekkel beültetett házfalak 30 százalék hőveszteségtől menthetik meg az épületet.

Vegyi anyagtól habzik egy indiai folyó

Vegyi anyagtól habzik egy indiai folyó

Az egyik indiai szent folyó jelentős szakaszát borítja, részben az újdelhi ipari üzemekből kikerülő, szennyvíz előidézte hab. Hindu hívők ennek ellenére szertartást végeznek a mérgező anyagot tartalmazó Jamuna folyóban.

Az erdőtüzek is veszélyeztethetik az ózonpajzsot

Az erdőtüzek is veszélyeztethetik az ózonpajzsot

2019-ben a különösen hosszú időn át tomboló szibériai erdőtüzek füstje a sztratoszférába is feljuthatott.

Évszázadokon át hathat a mostani antarktiszi olvadás

Évszázadokon át hathat a mostani antarktiszi olvadás

A szakértők az egykori klimatikus átalakulásokat vizsgálták.

National Geographic 2021. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket