Az egyiptomi zavargások hatása a globális olajpiacra

Kettétört olajtanker a Szuezi-csatornában   Fotó: MTI

„Az egész Arab világ feszülten figyeli, mi történik Egyiptomban,” – mondta el James Burkhard, az IHS CERA nemzetközi energetikai tanácsadó cég ügyvezető igazgatója. Ezek az események egy újabb adalékul szolgálnak a világ legfontosabb olajtermelő régiójának, a Közel-Kelet problémáihoz”.

Az Ázsiában és Európában széles körben alkalmazott Brent-féle benchmark szerint a múlt héten az olaj hordónkénti ára 2008 óta először elérte a 100 US dollárt. Az Egyesült Államokban a hordónkénti benchmark ár a New York Mercantile Exchange-n 92 US dollár volt, ami a múlt héttől kissé kezdett visszaesni.

Minden, az olajárban emelkedést jelentő dollár, a gázolaj literenkénti árát kb. 0,6 %–kal emeli. Ezen kívül vannak még egyéb olyan piaci körülmények, amelyekért a fogyasztók fizetnek a kutaknál. Bloggers és néhány más szakértő is az olajválságnak arra a potenciális veszélyére koncentrál, amit a Szuezi-csatornának – ennek a 142 éves, emberalkotta, a Meditteráneumot a Vörös-tengerrel összekötő vízi útnak – a lezárása jelentene. Az energetikai szakemberek azonban azt mondják, hogy Egyiptomot az olajpiac vonatkozásában nem csak a szállítási útvonal miatt, hanem a politikai instabilitás egyik lehetséges kiindulópontjaként is számításba kell venni.

Történelmi olajszállítási útvonal
Egyiptom maga világviszonylatban nem egy nagy olajtermelő ország – a mintegy 80 milliónyi lakosság gyakorlatilag a teljes nemzeti olajtermelést elfogyasztja. A 193 kilométer hosszúságú Szuezi-csatorna viszont éveken át az olajszállítás alapvetően fontos útvonala volt.

Más volt a helyzet, amikor Anglia és Franciaország kiterjedt gyarmatbirodalmait kötötte össze: „1896-ban, a megnyitást követően a hajók még a szél segítségével szelték át a csatornát. 1948-ban azonban, amikor India függetlenné vált Nagy-Britanniától, a csatornának új szerepe lett: többé már nem egy birodalomnak, hanem az olajnak a fő szállítási útvonalává vált” – mondja Daniel Yergin, az IHS CERA társalapítója és elnöke a The Prize: The Epic Quest for Oil, Money and Power (A jutalom: az olaj a pénz és a hatalom nagy kérdése) című, Pulitzer díjas ipartörténeti munkájában. 1955-re már – írja Yergin – az olajszállítás a csatorna összes forgalmának mintegy kétharmadát tette ki. Stratégiai jelentősége robbantotta ki a szuezi válságot, amelynek során, miután1956-ban Gamal Abdel Nasser egyiptomi elnök kihirdette a csatorna Egyiptom állami tulajdonába vételét, Nagy Britannia, Franciaország és Izrael megtámadta az országot.

A krízis – részben a támadást ellenző Egyesült Államok nyomására, illetve az Egyesült Nemzetek békefenntartó erőfeszítései következtében – megoldódott. Az olajpiacra kifejtett hatása azonban azóta is érződik.

Az évek során az olajpiac az egyre nagyobb és nagyobb olajtankereket használt. Ezek a hajók már nem tudtak a csatornán átkelni, ehelyett kénytelenek voltak Afrika déli csücskének a magkerülésével egy 9700 kilométeres utat megtenni a nyugati piacokig. Az időveszteséget az egyre nagyobb szállítóhajók forgalomba állításával kompenzálták.

1967-ben, az Izrael és az arab államok között kirobbant, ún. Hatnapos Háború után a csatornát nyolc évre lezárták, ami, 12 milliárd US dollár, mai árfolyamon 49 milliárd dollárnyi hajózási többlet költséget vont maga után. Amint 1967-ben hozzáláttak a csatorna újbóli megnyitásához, a National Geographic beszámolt róla, hogy „a vízi úton hogyan halmozódtak fel a háború maradványaként a hatalmas salakhegyek, hogyan zárták azt el az elsüllyedt hajók a fel nem robbant lőszerkészletükkel, hogyan hagyta el több mint egymillió egyiptomi az otthonát, a part mentén menekülve, és hogyan terjedtek el a halálos betegségek.

A robbanóanyagok nagy részének eltávolítása után az egyiptomi hatóságok – legalább 100 ember életét követelő – próbálkozást tettek a csatorna mélyítésére szélesítésére, hogy az eredeti forgalom helyreálljon. Azzal viszont szembesülniük kellett, hogy a tankhajók olyan hatalmasok, hogy csak minden negyedik tud áthaladni a Szuezi-csatornán.
Napjainkban a csatornán áthaladó árunak már csak 16%-át teszi ki az olaj. Az elemzők úgy becsülik, hogy naponta majdnem egymillió hordónyi az az olaj mennyiség, ami észak felé áthalad a csatornán. A Sumed csővezeték, amely párhuzamosan fut a Szuezi-csatornával nagyobb, naponta mintegy egy- és kétmillió hordónyi mennyiséget szállít a Vörös-tengertől a Földközi-tenger irányába.

Az utóbbi pár évben a Szuezi-csatornán cseppfolyósított földgázt (LNG) szállítanak nagyobb mennyiségben.

Ami az olajat illeti, Burkhard, az IHS CERA szakértője megjegyezte, hogy a világ naponta 5 millió hordó fölös kapacitással rendelkezik. Szaúd-Arábia, a maga napi 3,5 – 4 millió hordós kitermelésével egy esetleges vezetékszakadás alkalmával egyedül is képes pótolni a Szuezi-csatornán és a Sumed vezetéken együtt szállított olajmennyiséget.

Egyiptomon keresztül további, napi 15 – 17 millió hordós olajszállítás is történik, hajókkal a Perzsa öbölben. Az USA Energetikai Információs Hivatala (EIA) azonban megjegyezte, hogy mind a vezetékes, mind a csatornán történő szállítás csökkenőfélben van. Az Afrika szarva környékén (Szomália) a kalózkodás és a gyenge biztonsági körülmények miatt néhány exportőr a biztonságos, hosszabb utat választja, és Dél-Afrikát megkerülve éri el a nyugati piacokat – említette meg az EIA.

Kevin Book, a Clearview Energy Partners LLC (Washington D.C) munkatársa, az egyes arab országokban fellángoló zavargásokat tartja nagy kockázatnak. Ezekben magas a munkanélküliség, alacsony az egy főre jutó GDP és az átlag életkor, gyenge a hadsereg. Book szerint még Jemenben lehet nagy a zavargások elterjedésének a kockázata. Az egyiptomi 6200 US dollár/fő GDP-vel szemben, Jemenben ez az érték, csak 2600 US dollár, és a munkanélküliségi ráta 35% – szemben az egyiptomi 10%-kal.

Noha Jemen sokkal kevesebb olajat termel, mint Egyiptom, az olajtranzit szempontjából fontos szerepe van a Bab el Mandabi szorosnál, ahol a Vörös-tenger találkozik az Adeni-öböllel. Book szerint a közlekedéssel szemben alkalmazott bárminemű kényszer nem vezet szükségszerűen az ellátás befagyasztáshoz, az olajárakat azonban bizonyára emelni fogja.

Fölmerül az a kérdés is, hogy a zavargások átterjedhetnek-e a monarchiákra és az emirátusokra, amelyek a Perzsa-öböl legnagyobb olajtermelési kapcsolatrendszerét alkotják. A legnagyobb olajtermelő országban, Szaúd-Arábiában 11 százalékos a munkanélküliség, nagyobb, mint Egyiptomban. Az egy főre jutó GDP a királyságban azonban négyszerese: 24200 US dollár. Paul Tossetti, a PEC Energy főmunkatársa szerint az olaj adta gazdagság a Szaúdi királyságban, az Arab Emirátusokban, Ománban, Katarban és Kuvaitban más és más formában jelentkezik a lakosságnál.

A PFC Energy véleménye szerint nem valószínű, hogy a zavargások átterjednének a közel-keleti olajkirályságokba, ez azonban nem jelenti azt, hogy kisebb helyi demonstrációk nem szerveződhetnek.

Marianne Lavelle