Összefogás a tiszta vízért
A Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) és a WWF stratégiai szövetségre lépett a vizek tisztaságáért.
Fotó: Dreamstime.com
Összefogásuk célja a természetes édesvizek tisztaságának megőrzése, illetve fölhívni az evezősök és a szurkolók figyelmét ennek környezetvédelmi fontosságára. Kidolgozzák a versenyek lebonyolításának környezetkímélő módszereit, és a rendezési jogok odaítélésénél nagyobb hangsúlyt helyeznek a környezetvédelemre, különös tekintettel azokra az intézkedésekre, amelyeket a szervező bizottságoknak kell megtenni a káros környezeti hatások kiszűrése érdekében.
A WWF stratégiai és innovatív összefogással segíti a szervezeteket „ökológiai lábnyomuk” csökkentésében. A FISA-val való együttműködés segíthet megvalósítani egyik legfőbb célkitűzésüket: az édesvízi ökoszisztéma megóvását.
A FISA képzéssel, valamint az evezősök segítségét is kérve szeretné elérni, hogy világszerte tevőlegesen védjék a sportoláshoz használt vizeket, erre mások figyelmét is felhívják, és részt vegyenek a felvilágosító és helyreállító programokban. Így a szövetség és maguk az evezősök is a WWF édesvízprogramjának szószólóivá válnak, s világszerte minden fórumon képviselik a szervezet célkitűzéseit.
A FISA által rendezett világméretű sporteseményeken is fel akarják hívni a figyelmet az édesvizek védelmére. Ezek helyszíne 2011-ben München és Hamburg (Németország), Luzern (Svájc), Amszterdam (Hollandia), Windsor (Nagy-Britannia), Bled (Szlovénia) és Plovdiv (Bulgária) lesz.
A FISA nevében Denis Oswald elnök kijelentette: „Az evezősöknek természetesen érdekük az általuk használt tavak illetve folyók vizének védelme és karbantartása. Meggyőződésünk, hogy a WWF-fel együttműködve tudjuk a leghatékonyabban felhívni a világ figyelmét arra, hogy milyen fontos e rendkívül értékes erőforrás megóvása.”
Forrás: WWF