Ökonap a Millenárison

Hogyan csökkenthetjük a Föld terheit? – ez volt a National Geographic Ökonapjának mottója. Az elmúlt szombaton rengetegen jöttek el a Millenárisra, hogy megtudják, miként élhetünk környezettudatosabban.
Amikor Tilla délelőtt tizenegykor először a színpadra lépett, nyugodtan kitehettük volna a „Megtelt” táblát a Millenáris kapuira 2011. szeptember 10-én. Rengetegen voltak kíváncsiak egész napos, változatos és érdekes programjainkra, a szakmai konferenciánkkal kapcsolatban pedig már napokkal korábban is sokan érdeklődtek arról, hogy „civil látogatóként” van-e lehetőségük meghallgatni az előadásokat.
Természetesen bárki beülhetett a szabadtéri színpad lelátójára, és hallgathatta például Guy Turchany professzor érdekes előadását az ökológiai lábnyomról. Utóbbit pedig akár meg is mérhette, így bárki meggyőződhetett arról, mekkora területet foglal el mindennapi életformájával az egyetlen Földünk felszínéből.
A szakmai előadások délutánig tartottak, de a környezettudatosabb életmódra inspiráló sátrak és helyszínek az este hét órai zárásig várták az érdeklődőket.
Az Ökonapról részletes beszámolót a magazin októberi számában olvashatnak.
Forrás: ng.24.hu