Takarítás a hegymászók után

Amióta Sir Edmund Hillary és Tenzing Norgay először feljutott a világ tetejére, egyre több és több hegymászó jut el a Mount Everestre, és útjuk során egyre több szemetet hagynak maguk után. Az utóbbi évekre ez teljesen tűrhetetlenné vált! A világ legmagasabb hegyének kitakarítására és a problémára való figyelem felkeltésre, manapság egyre több kezdeményezés születik.
2011 tavaszán ismét „tisztogatási” akciót hajtott végre az EcoHimal nevű szervezet, a Sagarmatha Nemzeti Parkkal együtt. A Saving the Everest (Az Everest megmentése) projekt keretében több mint 8 tonna szeméttől sikerült megszabadítani a hegyet. Az idei expedíciójukat a hegy első megmászásának 58. évfordulójára, május 29-re fejezeték be. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a hegymászás, mint új típusú turizmus egyre nagyobb terhet jelent a környezetnek. Álmuk az, hogy 2012-re megteremtsék a környék fenntartható hulladékkezelését.
Hegymászóként fontosnak tartom én is, hogy a természetben minél kisebb „lábnyomot” hagyjunk, ezért minden mászásnál ügyelünk arra, hogy amit felvittünk, azt le is hozzuk. De mi is az, amit ilyenkor a hegymászó szemetének tekinthetünk?
Úgy vélem, az első csoportot a le nem bomló termékek alkotják. A Mount Everest esetében ilyenek a mászást segítő eszközök, ami az otthagyott szemét nagy részét ki is teszi. Sok expedíció még a mai napig is oxigénpalacok használ a magasban, és amikor az fent kifogy, lazán ledobják a hóba. A gázfőzök esete szintén hasonló. Ezek mellett vannak a rongyokban függő fix kötelek, a magukra maradt vihar szaggatta sátrak, és a különféle mászó eszközök.
Alaptábor az Everst lábánál Fotó: Staudt Gábor
Ilyen típusú hulladékokból idén több mint 5 tonnát hoztak le 8000 méter fölötti magasságból!
A második csoportba tartoznak a bomlani képes anyagok, ám ebben a magasságban és hidegben semmilyen mikroorganizmus nem él meg, így nincs, ami ezt a bomlást beindítaná. Ide tartozik az emberi ürülék, és sajnos az életüket vesztett mászók holtteste is. A fekália még gondos csomagolás mellett is előidézhet fertőzésveszélyt, míg a hegymászók hátizsákjukban hordozzák, és megtalálják a megfelelő helyet, ahol kidobhatják. Ezt a kellemetlenséget nem mindenki vállalja, ezért az utóbbi években néhány nagyobb expedíció megpróbált mobil vécéket is használni – kisebb-nagyobb sikerrel.
A Nemzeti Park a hegyen elvesztett társakért magas bírságot szab ki, amit az expedíció tagjainak akkor kell kifizetnie, ha bebizonyosodik, hogy ők hagyták fent a halott társukat. Ezért általában az a bevált szokás, hogy eltűntnek nyilvánítják, mert ekkor nem kell fizetni. De nehogy ez alapján azt higgyük, hogy csak a hegymászók szennyezik a hegyet! Az alaptáborba vezető utat évente több ezer turista is látogatja, akik szintén rengeteg hulladékot hagynak hátra maguk után az apró falvakban. Ennek a résznek a takarítását is az EcoHimal végzi, ahol a lakosokat is próbálják átszoktatni a turizmus által termelt szemét rendezésére.
Tehát legyen szó a világ legmagasabb pontjáról, vagy csak a János-hegyről, amit magunkkal viszünk a természetbe, azt hozzuk is vissza!
Írta: Kocsis Dávid