Földönkívüli fények

Bolygónktól távoli civilizációk kivilágított városai láthatóvá válhatnak a jövőben. A jelenlegi távcsövek ugyanis már képesek egy, a Naprendszer peremén elhelyezkedő, Tokió méretű város éjjeli fényét érzékelni. A közeli jövőben talán már az exobolygók fényét is láthatjuk.
Fotó: dreamstime
„Ez új ablakot nyit meg a földönkívüli civilizációk kutatásában.” – nyilatkozta Avi Loeb, a Harvard Egyetem professzora. Az eddigi törekvések (mint például az ötven éve működő SETI) abban bíztak, hogy az idegen civilizációk rádióhullámokat bocsánatak ki a világűrbe, melyet itt a Földön érzékelhetünk. A közelmúltban azonban több tanulmány is arról számolt be, hogy az emberiség által kisugárzott rádióhullámok gyengülnek, köszönhetően korunk műholdakon alapuló s Földet célzó telekommunikációjának. Ezzel párhuzamosan azonban városaink fénye egyre növekszik.
Abban az igen valószínűtlen esetben, ha ET a Neptunuszon túl, a Kuiper-övben alapított volna egy Tokió méretű várost, Loeb számításai szerint a Hubble Űrteleszkóppal már láthatnánk annak fényét. Az egyes objektumok fényessége jól meghatározott módon változik, amint azok a központi csillag körül keringenek. Ezáltal egy lakatlan bolygó fényességének változása megkülönböztethető a lakott bolygók fényességének változásától, ami idegen civilizáció jelenlétére utalhat. Emellett az érzékelt városi fény spektrális sajátságai is mások lennének, mint a csillagoktól származó fénynek, így a különbség akár földi távcsövekkel is megfigyelhetővé válik.
Loeb ugyanakkor elismeri, hogy egy, a Naprendszer külső peremén lévő, és technológiailag kellőképp fejlett idegen civilizáció jelenléte nem valószínű, hiszen azok az éltető Nap fényétől túl távol lennének. Az asztronómusok azonban ettől függetlenül vizsgálhatják a kérdéses zónát, például a jövőben induló Large Synoptic Survey Telescope projekt keretein belül, mely a Kuiper-öv objektumainak fényét is gyűjti. „Mondhatnánk azt, hogy ez rendkívül valószínűtlen, akkor meg minek vizsgálni? De ha minden különösebb ráfordítás nélkül is elvégezhetjük a kutatást, akkor miért ne tennénk azt?” – mondta Loeb.
Greg Laughlin exobolygó-kutató szerint „ez egy remek idegen civilizáció-kereső stratégia”, de a University of Californa professzora ugyanakkor szkeptikus is a Kuiper-övben rejtőző idegenekkel kapcsolatban. „Fogadni mernék, hogy nincsenek idegen civilizációtól származó fények a Naprendszerünkben. Persze, ettől függetlenül akár el is veszíthetném ezt a fogadást.”
Forrás: newscientist