Miért haltak ki a jégkorszak emlősei?

Illusztráció: profimedia

A Koppenhágai Egyetem professzora, Eske Willerslev által vezetett kutatásban különféle nemzetiségű paleontológusok, geológusok, genetikusok és klímakutatók vettek részt. Ez volt az első alkalom, hogy genetikai, archeológiai és klímaadatokat használtak föl, együttesen arra, hogy felderítsék a nagytestű jégkorszaki emlősök népességtörténetét.

Beth Shapiro, a Penn State Egyetem éghajlat-modellezője elmondta, hogy a vizsgált hat faj populációja virágzott a pleisztocén folyamán. Ez a földtörténeti időszak 2 millió éve kezdődött és 12 000 éve ért véget. „Ez alatt a hosszú időszak alatt sok klímaingadozás volt. Az interglaciális időszakoknak nevezett, a mai éghajlathoz hasonló meleg szakaszokat hosszú hideg időszakok, jégkorszakok váltogatták” – mondta Shapiro.

„Noha ezek a hideghez alkalmazkodott állatok minden bizonnyal jobban boldogultak a jeges időszakokban, ám mindig találtak maguknak olyan menedékeket, úgynevezett refugiumokat, ahol átvészelhették a számukra kedvezőtlenebb, melegebb interglaciális időszakokat. A mintegy 20 000 évvel ezelőtti, legutóbbi jégkorszak után azonban leáldozott a szerencséjük. Vajon mi változott meg? Miért nem voltak képesek olyan biztonságos menedékeket találni ezek az emlősök, ahol átvészelhették volna a meleg éghajlatot?”

A kérdések megválaszolásához a kutatócsoport számos különböző adatot gyűjtött. Az egyik felhasznált információforrás az állatok maradványaiból származó DNS volt. A genetikai adatok segítenek megbecsülni, az éghajlatváltozás okozta populációk számának növekedését és csökkenését. A csoport éghajlatadatokat – hőmérsékleti és csapadékmintázatokat – is gyűjtött mind az eljegesedési, mind az intergalciális időszakokból. Ezeket régészeti adatokkal egészítették ki, melyeket arra használtak, hogy megállapítsák, vajon befolyásolták-e a korai emberek ennek a hat állatfajnak a túlélését.

Az eredmények arra utalnak, hogy noha a múltbeli meleg időszakokban ezeknek az állatoknak  populációja jelentősen lecsökkent, az éghajlat hidegebbre változásával újból szaporodásnak indultak. A legutóbbi jégkorszak után azonban, amikor az éghajlat melegebb lett, a gyapjas orrszarvú, a gyapjas mamut és a vadló kipusztult, a rénszarvas, a bölény és a pézsmatulok pedig épphogy elkerülte a kihalást.

A rénszarvasnak például sikerült biztonságos élőhelyet találnia a magas északi területeken. A bölény kihalt Ázsiában, ahol pedig nagy állományai éltek a jégkorszakokban, és napjainkban csak Észak-Amerikában van jelen, bár egy rokon faj kis létszámban megtalálható Európában is. A hideghez alkalmazkodott pézsmatulok ma már csak Észak-Amerika és Grönland sarkvidéki területein található. Norvégiába, Szibériába és Svédországba betelepítettek kisebb állományokat.

A kutatók azt a következtetést vonták le vizsgálataikból, hogy a nagy növényevő állatok kihalásáért, illetve állományuk lecsökkenéséért elsősorban a klímaváltozás okolható, de sok esetben a korai emberek is hozzájárultak eltűnésükhöz. Shapiro szerint ezek a kis emberi populációk is képesek voltak olyan drámai módon megváltoztatni a tájat, hogy ezek az állatok nem jutottak hozzá megélhetési forrásaikhoz.

Az emberi populáció rohamos növekedésével és a mostani klímaváltozással ma is egyre több állat kerül végveszélybe.

Forrás: sciencedaily