Fogyatkozó hópárducok

Nepálban megkezdték az itt élő hópárducok számlálását. A vidék ilyen módon próbálja felhívni a figyelmet az említett állatfaj veszélyeztetettségére.
Fotó: dreamstime
Nepál Mustang körzetének északi területein 4000-5000 méter tengerszint feletti magasságban fényképezőgépeket helyeztek el az állatok számlálására. A szakértők tervei szerint két hónap alatt sikerülhet felvételen rögzíteni az összes, még élő hópárducot.
„A számlálás célja, hogy megállapítsuk a pontos hópárduc populációt, és ezzel egyúttal védelmet is biztosítsunk nekik. Bízunk benne, hogy sikerül ráébreszteni az embereket arra, hogy ezeknek az állatoknak a fennmaradásáról gondoskodni kell.” – nyilatkozta a Kathmandu Post napilapnak Som Ale, a projektben résztvevő természetvédő.
A nepáli hópárducok Mugu, Mustang, Dolpa és Humla régióban élnek, megközelítőleg 5000 méter magasban. A természetvédők szerint a párducok száma 300 és 500 közé tehető, ez azonban rohamosan csökken.
„A legfőbb veszély az emberiség és a vadvilág közötti konfliktusból ered. A falubeliek azért gyilkolják a hópárducokat, mert azok gyakran támadnak az állatállományra.” – tette hozzá Kamal Thapa, a Természetvédelmi Világalap (WWF) képviselője.
A veszélyeztetett fajok bántalmazásának megelőzése érdekében a WWF egy biztosítási rendszert működtet, amely az emberektől is védi a ritka fajokat.
Forrás: citypress
A bundás hókirálynőről a National Geographic Magyarország magazin 2008. júniusi számában olvashatnak cikket, Hegyek halk léptű szelleme címmel.