Kozmikus haláltánc

A 19. század fordulóján még szinte láthatatlan volt. Ahogy telt-múlt az idő, korai álmából ébredezni, majd tündökölni kezdett, s 1843. áprilisára az égbolt második legfényesebb pontjává vált. Fényét csak az ezerszer közelebb lévő Sirius volt képes felülmúlni.
Fotó: NASA
A ragyogó csillagkettős ezután halványodni kezdett, mígnem a huszadik század elejére újra eltűnt. A történetnek ugyanakkor ez még korántsem a vége. Az Eta Carinae kettőscsillag-rendszer fénye még ma is éppoly szeszélyes, mint egykoron. A folytonos fényességváltozás okozója a nagyobbik, haldokló csillag, melyet a 19. századi csillagászok már halálközeli állapotban láthattak. Bár a csillag még nem robbant fel teljesen, időnként újabb és újabb rétegek robbannak le felszínéről.
Noha a korabeli csillagászok még nem figyelhették meg az 1843-as, első felfényesedés részleteit, korunk teleszkópjaival megtekinthetjük a robbanás maradványait. A csillag által kilökött hatalmas anyagfelhőket ma Homunculus Nebula-ként ismerjük. E gyászlepel a Hubble Űrtávcső gyakori célpontja, így jöhetett létre a fenti, minden eddiginél részletesebb kozmikus fotó is.
Az Eta Carinae azonban nemcsak a múltja miatt különleges. Ez az egyik hozzánk legközelebb lévő haldokló csillag, mely a közeljövőben szupernóvaként robbanhat fel, csodálatos égi fényességet hozva ezzel a Földre. Persze, ez a csillagászati “közeljövő” akár millió földi évnyire is lehet még.
Forrás: NASA