Planetáris határok

Fotó: NASA

A tudósok egy része attól tart, hogy pontosan ez történhet a Földdel is, ha különböző rendszereit úgy túlfeszítik, mint a példában szereplő rugót. Ezen aggodalom miatt született meg 2009 őszén a planetáris határok gondolatrendszere. A Koppenhágában tartott klímakonferencia nyomán egy – a svédországi Stockholm Resilience Centre égisze alatt működő – tudóscsoport, a Nature című tudományos folyóirat cikkében kilenc különböző területen jelölt meg olyan planetáris határt, melyet nem szabadna átlépni a Földön: klímaváltozás; az óceán savasodása; az ózonréteg vékonyodása; beavatkozás a nitrogén- és a foszfátciklusba (ezek a növényfejlődés meghatározói); a szabad természet mezőgazdasági térséggé és városokká történő átalakítása; a fajok kihalása; a vegyi környezetszennyezés halmozódása és a légkörben lebegő környezetszennyező részecskék szintjének növekedése.

A Breakthrough Institute nevű amerikai agytröszt, amely az energiára és a környezetre koncentrál, 2012 júniusában közzétett elemzésében két fontos kritikát fogalmazott meg. Az egyik szerint a határok gondolata nem teszi elég világossá a különbséget az igazán globális következményekkel járó jelenségek és a főleg helyi vagy regionális szintű folyamatok között. A másik azt teszi szóvá, hogy a planetáris határokkal foglalkozó csoport főleg a holocén – a legutóbbi jégkorszak óta eltelt, az emberi civilizációk kifejlődését magában foglaló – korszak jellemzőiből vonja le következtetéseit.

Egy olyan határ kijelölése, amelyet nem szabad túlságosan megközelíteni, logikusnak tűnik azokra a dolgokra vonatkozólag, amelyek a túlfeszített rugóhoz hasonlóan jóvátehetetlenül elromolhatnak. A sarki jégtakaró vagy az örökösen befagyott talajréteg, a permafroszt elolvadásának nem lenne szabad bekövetkeznie.
A Nature 2012. június 7-i számának egyik cikke több bizonyítékot sorolt fel arra, hogy jelenleg a Föld egy átbillenési ponthoz közeledhet. Ezen túl a mind népesebb és mind tehetősebb emberiség által előidézett változások miatt a glóbusz, a jelenlegitől igen eltérő, új állapotba kerülhet, amelyben állandóan változnak az éghajlati övezetek, másként működnek az ökorendszerek. Ilyen hirtelen átbillenést nem lehet kizárni. Kisebb ökológiai rendszerek, például tavak esetében az átalakulás gyakran meglepetésszerűen következik be, és ilyen a Földdel is előfordulhat.
Anthony Barnosky, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatója, a Nature cikkének egyik vezető szerzője például úgy véli, hogy olyan változások kombinációja is előidézhet nagy átalakulást, amelyek mindegyike a planetáris határon belül marad. Ebben az esetben az átmenet akkor is katasztrofális lenne, ha a Föld végső soron lakható maradna az emberiség számára. Annak valószínűsége, hogy a planetáris határok tiszteletben tartása esetén is rosszul alakulhatnak a dolgok, felveti a kérdést: E határokon túl, léteznek-e jó forgatókönyvek a jövőre nézve?
Tulajdonképpen, a klímahatár az emberiség visszapillantó tükrében látható, ugyanis már túlléptük. Ez megfelel több, a planetáris határ felfogását valló tudós, köztük a Goddard Institute for Space Studies keretében tevékenykedő James Hansen véleményének, miszerint a klíma már túljutott azon a határvonalon, amelyen belül hosszú távon még biztosnak lehet tekinteni a grönlandi jégtakaró fennmaradását. Márpedig annak elolvadása 7 méterrel növelné a tengerek szintjét.

Ha a planetáris határok hirdetőinek számításai helytállóak, akkor az üvegházhatású gázok tekintetében a helyzet már reménytelen. A jelenlegi 400 ppm-es szint évente 2 ppm-mel nő, a 350 ppm-es szintet pedig csak akkor lehetne tartani, ha mostantól zéróra csökkenne a szén-dioxid-kibocsátás, és aztán hosszú ideig – minden bizonnyal évszázadokon át – csak kivonnák a CO2-t a légkörből, aztán különböző eszközökkel visszajuttatnák a föld mélyébe.

Az üvegházhatású gázok csak a Föld felszínére érkező sugárzás növekedése miatt jelentenek igazán problémát. Ha az utóbbit más eszközökkel vissza lehetne szorítani saját planetáris határa mögé, a szén-dioxid-határ elvesztené jelentőségét. Ezt például úgy is el lehetne érni, hogy tükröző részecskéket juttatnának a légkör felső rétegébe, és azok visszavernék a napfényt a világűrbe. Egy ilyen radikális megoldás előre nem látható következményekkel is járhat.

Forrás: MTI/ ng.24.hu