A világűrből is látható a Curiosity keréknyoma!

A korábbi roverek is nyomot hagytak a Marson, de azok nem voltak olyan szélesek és mélyek, mint a Curiosity esetében. Így a "Kíváncsiság" az első, melynek kissé cikkcakkos nyomvonala jól látható a NASA Mars körül keringő űrszonda (Mars Reconnaissance Orbiter MRO/ Marsi Felderítő Űrszonda ) nagy felbontású felvételein.
Curiosity egy utólagosan színezett felvételen
Fotó: NASA
A marsjáró 2012. augusztus 6-i landolása óta 112 métert, vagyis egy futballpályányi utat tett meg. Ez körülbelül a negyede annak a távolságnak, ami a leszállási helyét a cáltól, az úgynevezett Glenerg-ponttól elválasztja. A tervek szerint azen a területen végzi el a Curiosity az első fúrásokat és mintavételt, ahol három különböző anyagféleség „metszi” egymást,
A „Kíváncsiság” jelenleg néhány napos pihenőt tart, ezalatt tesztelik a 2,1 méteres robotkarját és a hozzá tartozó műszereket.Amint Daniel Limonadi, a rendszer főmérnöke, a NASA bolygókutató részlegének, a Jet Propulsion Laboratory (Sugárhajtási Laboratórium) munkatársa rámutatott: megvizsgálják, miként működik a robotkar a hosszú űrutazás után. Ez a marsjáró utolsó alkatrésze melynek tesztelését eddig nem végezték el.
A rover körülbelül egy hónap alatt ér el a Glenerg-ponthoz és készen áll a mintavételre. Kezdetben a marsjáró lapátolni fog, mivel ez a NASA szakemberei szerint egyszerűbb, mint a fúrás. Nem kizárt az sem, hogy a Curiosity a Glenerg-pont felé haladva is gyűjt egy adag földet.
A Glenerg-pontot elhagyva a „Kíváncsiság” egyenesen a Gale-kráterben magasodó öt kilométeres, réteges szerkezetű hegy felé veszi az irányt.
A radióizotópos termoelektromos generátorral működő Mars Science Laboratory (Marsi Tudományos Laboratórium) augusztus 6-án landolt a vörös bolygón. A marsjáró, amelynek fedélzetén tíz műszer működik, azt próbálja kideríteni, hogy a Marson létezhetett-e valamikor mikrobiális életforma kifejlődését lehetővé tévő feltétel. Ezen kívül vizsgálja a bolygó légkörét és geológiáját. A 2,5 milliárd dolláros összköltségű program egy marsi éven, csaknem két földi éven át tart.
Forrás: MTI