Szabina, Antonietta2021. október 27., szerda
Föld

Hazai asztrofotós nemzetközi sikere!

2012.09.20.Admin
National Geographic Magyarország

Egy magyar kereskedelmi vezető hobbiból kémleli az eget, fotókat is készít róla, majd pályázik egy nemzetközi asztrofotóversenyen, és megnyeri.

A Cepheus csillagképben lakó égi elefánt születőben levő csillagot “tart” ormányában.
Fotó: Fényes Lóránd

Fényes Lóránd éppen a számítógépe előtt ült, amikor kapta a hírt: megnyerte a Brit Királyi Obszervatórium és a Sky at Night magazin által megrendezett, Astronomy Photographer of the Year 2012 nemzetközi fotópályázat Best Newcomer (kezdő) kategória díját.

“Nagy megtiszteltetés volt szerepelni ezen a megmérettetésen. Ebben a kategóriában, a feltételek szerint viszonylag friss asztrofotósok indulhattak, illetve feltétel volt a nem túl drága felszerelés – ezt nem volt nehéz teljesíteni” – mondta Lóránd.

A képen az Elefántormány-köd csillagközi gáz és por egyfajta koncentrációja látható az IC 1396 halmaz közelében, mintegy 2400 fényévre Földünktől. A sötét felhő peremét egy nagy tömegű, fényes csillag világítja meg és ionizálja. Jelen ismereteink szerint az Elefántormány-köd egy csillagbölcső, számos nagyon fiatal (kevesebb, mint 100 ezer éves) csillaggal.

“A felvétel körülményes módon készült a siralmas 2011-es nyári szezonban. A rendkívül változékony, párás időjárás miatt heteken át küzdöttem az eredményért. Volt olyan éjszaka, hogy több tucat expozíciót készítettem, és volt, hogy mindössze kettőt a gyenge átlátszóság, vagy a kiábrándító nyugodtság miatt. Végül a képhez felhasznált összexpozíciós idő nagyjából 8 órát tesz ki, 6,5 perces UHC szűrős és 3 perces szűrő nélküli képekkel. A fotó ISO 1600-on fotózva készült.
Felszerelés: GSO GSN2008 200/800 távcső, SkyWatcher HEQ-5 Pro Synscan  mechanika, Lacerta MGEN Autoguider keresőtávcsövön vezetve, Baader UHC-S  szűrő. A képet Piliscsévről (szűrős) és Balatonedericsről (szűrő nélküli) exponáltam” – tudtuk meg a díjazottól.

A nemzetközi versenynek nagy presztízse van, ezért Nagy-Britanniában kiemelt média figyelmet kapott. A díjnyertes képek a Sky at Night magazin hasábjain kívül több vezető lapban is megjelennek, a greenwichi obszervatóriumban pedig kiállítás nyílik a fotókból. A legjobb képekből egy keményborítású díszkiadás is készül. A leendő könyvet az obszervatórium honlapján is meg lehet rendelni.

Forrás: ng.24.hu/ csillagaszat.hu

A kategóriák nyerteseit ITT nézhetik meg.

Hozzászólások

Aranyló ősz az orosz távol-keleten

Aranyló ősz az orosz távol-keleten

A Primorszkij Kraj, vagyis a Tengermelléki határterület az orosz távol-kelet természeti kincse tengeren és szárazföldön egyaránt.

Változást akarunk anélkül, hogy változnunk kellene

Változást akarunk anélkül, hogy változnunk kellene

Egy új felmérés szerint az európaiak sürgős cselevést követelnek a klímaváltozás kapcsán, ám az ehhez szükséges életmód-változtatáshoz már nem fűlik a foguk.

Egyre gyorsabban melegszik Afrika

Egyre gyorsabban melegszik Afrika

20 éven belül eltűnhetnek az utolsó afrikai gleccserek is, és a szélsőséges időjárás miatt sok millió ember helyzete válik kritikussá.

Előfordulhat, hogy egyszer csak kiszárad a Velencei-tó?

Előfordulhat, hogy egyszer csak kiszárad a Velencei-tó?

Előfordulhat-e hogy a Velencei-tó egy idő után kiszárad? Ez a Balatonnal is megtörténhet? Erre a kérdésre kerestük a választ Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársának segítségével.

Sikeresnek nyilvánította a tesztjeit az Ocean Cleanup

Sikeresnek nyilvánította a tesztjeit az Ocean Cleanup

Az Ocean Cleanup szervezet sikeres tesztelései 2021. október 20-án fejeződtek be, de a helyzet részletei közel sem tűnnek minden szempontból pozitívnak.

National Geographic 2021. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket